Szekeres Viktor

Jöhet a Jurassic World-trilógia folytatása

Az embereknek kellenek a Jurassic-dinoszauruszok.

Lehet, hogy nem minden kritikusoknak tetszettek annyira a Jurassic World-filmek, de a Jurassic World: Dominion igencsak beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mind anyagilag, mind pedig a nézői visszajelzések tekintetében - utóbbi persze nem meglepő, hiszen akinek nem jött be az első rész (sokan voltak így), azok már nem látták a harmadikat, így értelemszerűen zömében azok nézték meg a Dominiont, akik az első két epizódért oda voltak, így sokkal kisebb eséllyel csalódhattak a trilógia lezárásban.

Ennek fényében pedig nem meglepő, hogy a film rendezője, Colin Trevorrow elmondta az Empire-nak adott interjújában, hogy nem véletlenül úgy ért véget a filmje, ahogy, nem véletlenül vezettek fel új karaktereket a harmadik részben, elég csak Kayla Wattsra gondolni, valamint a Mamoudou Athie által játszott Ramsay Cole-ra, illetve Dichen Lachman karakterét, Soyona Santost sem véletlenül tartóztatták le a film végén, hiszen terveik vannak még vele, amiket Trevorrow előzetesen fel is vázolt a Universal stúdiónak.

A Jurassic World Dominion a napokban átlépte az egymilliárd dolláros bevételt, amivel a hat filmes Jurassic-franchise bevételei már a 6 milliárd dollárt is meghaladták globálisan. A film 615,7 millió dolláros bevételével nemzetközi tekintetben lekörözte a James Bond 25-öt, amivel a járványidőszak harmadik legsikeresebb filmjévé lépett elő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • repvez #5
    hát ha nem tudnak valami egész normális uj alapot összerakni akkor inkább ne. A legutobbi filmben is csak mint háttérelem szerepelt a dinoszaurusz. és egy röhejes PC-s irányba kezdett elmenni az egész.
    Eddig mindig a dinok voltaka középpontban , de az uj részeknél már elmentek ilyen tul szifis vonalra, hogy már ide oda fejlesztgetik a géneket meg kutyulják össze a tulajdonságaikat ahogy nekik tetszik, közbe meg még a saját emberi betegségeket nem tudják meggyogyitani vagy egyáltalán nem ugy látszik, hogy más területen enynire fejlett lenne a környezet ehhez.

    Egy teljesen érthetetlen katyvasz lett az egész
  • wraithLord #4
    Miért, legalább van lehetőségük visszatérni a JP gyökerekhez. Nem valószínű, hogy fognak, de a lehetőség adott. :D
  • zetortraktor #2
    Valaki még nem tart a feltételes módnál az iskolában?

    Korábban az sg.hu:

    https://sg.hu/cikkek/film/150155/a-jurassic-world-vilaguralom-sikere-a-franchise-folytatasat-jelentheti
  • asgh #1
    Korábban az sg.hu-n:

    https://sg.hu/cikkek/film/150084/a-franchise-veget-is-jelentheti-a-jurassic-world-vilaguralom