Megvan a magyar Oscar-jelölt film

A Blokád oscarosodhat 2023-ban.

A tervek szerint idén október 27-én kerül bemutatásra a magyar mozikban a Blokád című magyar film, így nem nagyon tudjuk minősíteni azok munkáját, akik Tősér Ádám filmje mellett döntöttek, mint magyar Oscar-nevezett. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő alkotás főszerepeit ifj. Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán mellett Gáspár Tibor, Szacsvay László, Végh Zsolt, illetve Tóth Ildikó alakítja.


A hivatalos szinopszis a következő: "A Blokád című filmben Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek az Országháznál a drasztikus benzináremelés ellen. A demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd hamarosan az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben. Mit tegyen, hogyan, milyen eszközökkel lesz képest ezt a helyzetet megoldani?
A film nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe enged bepillantást. "

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!