Szekeres Viktor

Itthon már most A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi a legnézettebb sorozat

Hamar élre tört Magyarországon az új Lord of The Rings-sorozat.

Mint ismert, a streaming szolgáltatók teljesen titokban tartják a nézettségeiket, nem közölnek adatokat, mindössze a Netflix rukkol elő számokkal a megtekintett órák alapján, ami nagyon jó egyes sorozatok iránti (kezdeti) érdeklődés belövésére. Két forrásból azonban mégis lehet értesülni a kiemelkedő sikerekről, a platformok ugyanis egyrészt előszeretettel emlegetik közleményeikben azt, amikor egy széria rekordot döntött, másrészt egyes streaming szolgáltatások mindenféle adat nélkül a felületükön közzé tesznek toplistákat, melyek az adott országra vonatkoznak.

A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi még csak tegnap kapott premiert, így ha (illetve amikor) az Amazon kiad egy közleményt a csúcsdöntésről, arra csak hétfőn fog sor kerülni, azonban a napi toplistákon már nyomon lehet követni az érdeklődés nagyságát. És cseppet sem meglepő módon a mai állás szerint itthon valóban a Középföldén játszódó fantasy széria volt Magyarországon a legnézettebb. Érdekesség, hogy a második helyen a pénteki teljesítmények alapján A fiúk áll, míg a harmadik a Reacher.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nos #6
    Nekem tetszik. Nem is ertem a durva alulertekelest a mindenfele review oldalakon. Az ido kereke peldaul tenyleg borzasztoan lett feldolgozva. Ahhoz kepest ez lenyegesen jobb mese lett. Azon a hulyesegen sose fogom magam tultenni, hogy torp/elf/ember (a vegen meg ork is) felvonultatja az amerikai borszinskalat meg a legizolaltabb kozossegekben is. De a kepi vilag egyertelmuen szuper, es szerintem a sztori is szepen kezd kibontakozni. Teny, hogy nem tudom, mennyit valtoztattak a loreon. Rengeteg fantasyt olvastam, de Tolkeint csak vegigszenvedtem egyet kettot.
  • Kelta #5
    kicsit nekem olyan Trónok light :)
  • wraithLord #4
    Hát a "jó író" az mindig szituációfüggő. Úgy értettem a jó írót, hogy valami Lord of the Rings-hez jobban közelítő sztorit tudnak írni.
    Az első mondat nyilván csak amolyan szarkasztikus szófordulat, gondolom, ezek az írók se voltak "olcsók".
  • kalapos01 #3
    Szerinted az Amazon azt mondta, hogy "nem akarunk jó írókra költeni"? Érdekes gondolat, de elég megnézni a névsort, elég jó írók vannak a stábban, elég sokat költöttek rájuk. De attól, hogy valaki jó író, még nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog az, amit ír. Nyilván sokaknak igen, másoknak nem, ez nem azon múlik, hogy ki milyen író. Nem mintha lenne olyan, hogy objektíven jó ír, azt meg pláne nem fogod megmondani, hogy egy JD Payne vagy Stephany Folsom milyen író.
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2022.09.04. 10:47:41
  • wraithLord #2
    Inkább normális írókra kellett volna költeni azt a pénzt. Nem az a lényeg, hogy látványban/feelingben lekoppintsák a LotR filmeket. Mondjuk az elfeket nem sikerült lekoppintani, egyáltalán nem elf kisugárzásuk van, hanem inkább olyanok, mint a vulkániak. Azt az Arondirt Tuvoknak hívom. :D

    Csak az első részt láttam, de vegyesek az érzéseim. Látványra nagyon jó, tartalomra siralmas, a P.J.-féle megvalósítás majmolása pedig fájdalmas.
  • _svd_ #1
    A film látványvilága még a mozifilmek kategóriájában is dobogós lenne.
    Az első évadba 460 millió dollárt tolt be az Amazon. Ezzel a költséggel, minden idők legdrágább sorozatát készítették el.
    Az előzetes tervek szerint további négy évadot készítenek majd.

    A történet sokkal - sokkal korábban játszódik, Gyűrűk ura sorozat. A kezdetekig visz vissza a Hatalom Gyűrűi. Egy szereplő, pontosabban kettő, mégis a korábbi filmekből.
    Az elsőt nem nehéz kitalálni. a gonosz. A másodikat ki lehet találni. Vagy megnézni a sorozatot.