Szekeres Viktor
Mel Gibson idei negyedik zsé-filmje előzetest kapott
Mel Gibson egyelőre még csak négy idei filmnél tart.
Ahogy már korábban többször is írtuk, minden jel arra utal, hogy Mel Gibson is feltérképezi azt a pályaívet, ami inkább olcsó, lakossági forgalmazásban megjelenő filmekre koncentrál, mint sem komolyabbnak mondható produkciókra. Öröm a vélhető ürömben, hogy legújabb filmjét, szemben az idei a Panamával és az Agent Game-mel, nem az a Saban Films szállítja, mely például Bruce Willis zsé-kategóriás darabjainak nagy részét gyártotta tavaly. A Lionsgate által forgalmazott nyári Hot Seat után itt az őszi premier, Bandit előzetese.
Gibson partnere a filmben Josh Duhamel, Elisha Cuthbert és Nestor Carbonell lesz, a rendező pedig Alan Ungar, aki legalább nem évi 3-4 filmet forgat. Elég régen jelentkezett saját bé-filmmel, legutóbb 2015-ben a Gridlockeddal, és azóta elkészített egy élőszereplős Uncharted-rajongói filmet. Érdekesség egyébként, hogy a film egy könyv, Robert Knuckle alapján készült, a forgatókönyvet a Hallmark-krimiket készítő Kraig Wenman írta.