Szekeres Viktor

Mozis premiert kap az otthoni bemutató előtt az új Gyűrűk ura

Moziban is megnézhetik az érdeklődők a Rings of Power.

Pár napja már írtuk, hogy a papírforma szerint minden idők legnézettebb sorozatdebütálása lesz a Prime Video-n a Lord Of The Rings: The Rings of Power, azaz A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi, mely szeptember másodikán fog felkerülni a kínálatba magyar felirattal, és talán magyar szinkronnal. A részt ráadásul Amerikában már elsején este is meg lehet nézni, azonban mégsem ez lesz a hivatalos premier, ugyanis az Amazon összeállt a Cinemark moziüzemeltetővel és augusztus 31-én, egyetlen estén pár multiplexekben is bemutatják a széria első két epizódját.

A Gyűrűk ura-tévésorozatnak egyébként JD Payne és Patrick McKay lesz a készítője, mondhatni csakis rajtuk, és a víziójukon fog múlni az, hogy sikerül majd a "tévés" változat. Érdekesség, hogy két, tévés tapasztalattal nem rendelkező íróról van szó, bár ez nem jelentett gondot annak idején a Game of Thrones esetében is. Az írópárosnak eddig egyetlen mozis kreditje van, a Star Trek: Mindenen túl, de benne voltak a Godzilla vs Kong írószobájában is, és ők írták a következő Star Trek-filmet is.

A sorozat kiemelt szereplői között elsőként a következőket jelentették be: Joseph Mawle, Maxim Baldry, Markella Kavenagh, Ema Horvath és Morfydd Clark, valamint Tom Budge, Owain Arthur, Nazanin Boniadi, Ismael Cruz Córdova, Tyroe Muhafidin, Sophia Nomvete, Megan Richards, Dylan Smith és Charlie Vickers. A "második körben" pedig Cynthia Addai-Robinson, Augustus Prew, Benjamin Walker, Kip Chapman, Anthony Crum, Trystan Gravelle, Sir Lenny Henry, Thusitha Jayasundera, Fabian McCallum, Simon Merrells, Geoff Morrell, Peter Mullan, Lloyd Owen, Peter Tait, Alex Tarrant, Leon Wadham, Sara Zwangobani, Maxine Cunliffe és Ian Blackburn részvételére derült fény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    És mi az összefüggés? Annak a premierje teljesen jó nézettséget hozott a tévében.
  • takysoft #1
    Így volt ez az Inhumans-al is, aztán micsoda bukás lett...