SG.hu·

Páran túl hosszúnak fogják találni a John Wick 4-et

Páran túl hosszúnak fogják találni a John Wick 4-et
John Wickből a jelek szerint nem lehet eleget nézni.

Már majdnem kész van a John Wick negyedik része, a John Wick: Chapter 4, ezt maga a rendező, Chad Stahelski nyilatkozta, legalábbis ami a filmanyag szerkesztését illeti. Az elkövetkező egy-két hétben még lehet, hogy finomhangolják a jelenetek sorrendjét vagy a dialógokat, de egyébként már csak a zene egy része hiányzik róla, valamint az év hátralévő részében a számítógépes trükkökért felelős csapatok fognak dolgozni rajta. Így pedig a rendező azt is elárulhatta, hogy ez lesz az eddigi leghosszabb John Wick-film, még a harmadik rész 131 percén is túl fog tenni egy kevéssel.

És hogy miért lesz folytatása a harmadik résznek? Elég arra gondolni, hogy Amerikában majdnem kétszer annyian látták a John Wick 3-at a nyitóhétvégéjén, mint a második epizódot. A John Wick első epizódja 2014-ben 20 millió dollárból Amerikában 43, míg a világ többi részén 46 millió dolláros bevételt ért el, és remek kritikákat is gyűjtött. A folytatás drágább és sikeresebb is lett, a kritikái pedig ugyancsak pozitívak voltak - legalábbis zömében. A film ezúttal Amerikában volt sikeresebb, hiszen belföldön 92 milliós bevételt ért el, míg nemzetközileg 80 milliósat. A harmadik résznél tovább nőttek a bevételek: az USA-ban 171, azon kívül pedig 156 millió dollár folyt be a mozik kasszájába. A költségvetés 75 millió dollár volt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© duke2022. 08. 13.. 15:16||#4
Mar a harmadik is tul hosszu volt, nem is neztem meg.
© Jawarider2022. 08. 13.. 00:22||#3
Amíg páran : kit érdekel
Utoljára szerkesztette: Jawarider, 2022.08.13. 00:22:58
© Kelta2022. 08. 12.. 17:25||#2
Kicsit untam az akciójelenetek egy részét, abből állt ogy odaszaladtak hozzá ő meg lelőtte mind a 100-at vicces volt
© BrockSamson2022. 08. 12.. 14:56||#1
Remelhetoleg ebben a reszben elmegy majd a bunozok istenehez es meg negyszer meggondolja magat.