Szekeres Viktor

Megvan a Beverly Hillsi zsaru 4 címe

Címet kapott a BHC4.

2019-ben derült ki, hogy végre elkészülhet a Beverly Hills-i zsaru (Beverly Hills Cop) tervezett folytatása, a negyedik rész, nem sokkal később pedig arról számolhattunk be, hogy az a Netflixre fog érkezni, ugyanis a jogtulajdonos, a Paramount Pictures eladta a jogokat egy film, valamint egy folytatásra való opció erejéig a digitális platformnak. A főszereplő pedig természetesen Eddie Murphy lesz. A forgatás augusztusban fog kezdődni, és jelenleg is zajlanak az előkészületei, melyek során kiderült, hogy várhatóan Beverly Hills Cop: Axel F. címmel kerül közönség elé a film.

Az eredett Beverly Hills Copot még 1984-ben mutatták be a mozik, és a film már több, mint 30 éve 234 millió dolláros amerikai bevételt produkált, melyet 82 milliós Amerikán kívüli összeg egészített ki. A 87-es folytatás már csak 154 millióra volt képes belföldön, azonban a nemzetközi sikere nagyobb volt, összesen 146 millió dollár folyt be a mozik jegypénztáraiba. A bukó harmadik rész 1994-ben 43, illetve 77 millió dollár bevételt termelt Amerikában, illetve Amerikán kívül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!