Szekeres Viktor

Megvan a következő Pókember-mozifilm főgonosza

Spot érkezik gonoszkodni a Pókverzumba.

A Spider-Man: Across the Spider-Verse Part One hivatalos Twitterén jelent meg az információ, hogy a film főgonosza nem más lesz, mint the Spot, azaz Folt. A rosszfiú szinkronhangja Jason Schwartzman lesz. A Spectacular Spider-Man #97-ben bemutatkozott és Al Milgrom, valamint Herb Trimpe által alkotott karakter interdimenzionális portálokat képes nyitni a testén, és ezzel manipulálja ellenfeleit.


Az eredeti tervek szerint a Sony idén október 7-én mutatta volna be az Oscar-díjas Spider-Man: Into the Spider-verse folytatását, azonban egy ideje már bejelentésre került, hogy a film 2023. június másodikán kerül csak moziban Amerikában. Ez természetesen a folytatás halasztását is jelenti, mely 2024. március 29-ére lesz várható. A filmen ismét a Sony Imageworks dolgozott, az okokat pedig nem igazán érdemes firtatni, hiszen a Phil Lord és Chris Miller által írt, valamint Bob Persichetti és Peter Ramsey által rendezett első rész elég nagy sikernek bizonyult. A film Amerikában 190 millió dolláros bevételt ért el, és nemzetközileg is meglepően jól teljesített, a jegyeladásokból 185 millió dollár folyt be. A folytatás ezt a teljesítményt akár le is pipálhatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!