Szekeres Viktor

Doctor Strange 2: itt az első szinkronos előzetes

Magyarul is megnézhető az új Marvel-film előzetese.

Általában azt szoktuk írni, hogy a szinkronos filmelőzetesek esetében, sem hangszereposztást, sem a fordítást nem kell feltétlenül véglegesnek tekinteni, hiszen a bemutatóig még sok minden változhat, nem tudni, milyen színész ér rá, illetve egyes mondatok, hogyan hangoznak kontextusban, de ez most talán nem állja meg a helyét, hiszen a Doctor Strange az őrület multiverzumában bár csak május 5-én kerül itthon moziba, de már elkészül egy ideje, így minden bizonnyal a végleges stábbal rögzítették az alábbi trailert.


A Doctor Strange in the Multiverse of Madness a második Doctor Strange-epizód lesz. A filmet Sam Raimi rendezte, ugyanis kreatív nézetkülönbségek miatt szakított a Marvel Studios, valamint Scott Derrickson, az első rész készítője. Jól értesültek arról beszéltek, hogy Derrickson túl horrorosra és felnőttesre vette volna a filmet, ami nem nagyon tetszett a vezetőknek. A rendezőváltás természetesen azt is jelentette, hogy a forgatókönyvet is át kellett írni, erre a feladatra pedig Michael Wadront szerződtette a stúdió, aki legutóbb a Marvel mozis univerzumához tartozó Loki-tévésorozaton dolgozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!