Szekeres Viktor

4,5 milliárd forintból készül a Petőfi-mozifilm

Sok pénzt kapnak a Petőfi Sándor kalandjait megfilmesítők.

A jelek szerint nagyon profi lett az új, Petőfi Sándor kalandjairól szóló magyar mozifilmes terv beterjesztése, ugyanis a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága úgy döntött, hogy akár 4,5 milliárd forintot is rászánna a projektre. A film címe Most vagy soha! lesz és érdekesség, hogy a 4,5 milliárdos keretből 2 milliárdot egyedi kormányhatározat biztosít. A minden idők leglátványosabb hazai kalandfilmjének titulált produkció a márciusi ifjakról és arról a 24 óráról szól majd, mely megváltoztatta Magyarország történetét.

A Most vagy soha! forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta, a rendező pedig az a Lóth Balázs lesz, aki a remek koncepcióval rendelkező Pesti balhéval hatalmas ziccert hagyott ki. A filmhez hatalmas díszlet fog készülni, a 106 napos forgatás áprilisban kezdődik több ezer statiszta és majdnem 200 színész közreműködésével. Az NFI közleménye alapján "a monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a legendás Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott, gyönyörű Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal, vásárokkal és az osztrák elnyomás egyik jelképeként a filmen végigvonuló saras, poros terekkel, mellékutcákkal."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #7
    csak tippeltem a vicc kedvéért. hidegen hagy, hogy ki játszik benne... utoljára jó magyar történelmi filmet várkonyi csinált...
  • GSAgent89 #6
    Szerintem adjuk Árpa Attilának és legyen Argo 3 :D :D :D
  • zetortraktor #5
    Egy hollywoodi szintű középalacsony költségvetésű horrornak ennyi a költségvetése. Mondjuk egy ismeretlen szereplőkkel készített Blumhouse-folytatásé.

    Én is a színészekben és a rendezőkben bízok, az utóbbi időben főleg utóbbiak piszok erős dolgokat rakta le az asztalra (és nem csak a három Oscar-jelölt). Kár, hogy nem a jobb rendezők kapták, hanem egy olyan, aki dörgölőzik.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2022.01.26. 20:06:15
  • repvez #4
    csak jo lehet , ha ok irják a történetet és a párt is ennyire támogatja, csak is történelmileg hiteles és nem tulárazott film lesz.
    Ennyibol, már közel hollywoodi szintu film lehetne . De tudjuk milyen a szinészi felhozatal és a rendezés ha itthoni filmrol van szo.
  • zetortraktor #3
    Bukta Ákos, mert Berettyán Nándor a főszereplő.
  • Ender Wiggin #2
    az nem kihívás. "catering" címszó alatt elmegy 1 milliárd. 1-et eltesz rákai karcsi is, a maradék meg majd ákosé, aki akár a zenét szerzi és főszerepel is!
  • codaco #1
    a monumentális produkció egyik izgalmas kihívása a 4,5 milliárd forint elköltése lesz