Szekeres Viktor

Lehet, hogy folytatódni fog a Red Notice

Második részt kaphat a Különösen veszélyes bűnözők.

Minden filmgyártó olyan filmeket keres, mint a Red Notice, azaz a Különösen veszélyes bűnözők, amit nagyszerűen el lehet adni pár színész nevével, illetve reklámokkal. Nyilván a Netflixnél is sejtették, amikor 200 millió dollárt fizettek az alkotásért, hogy a film, legyen bármilyen is a végeredmény, új nézettségi rekordot fog dönteni a platformon, s erre természetesen rekordidő alatt sor is került.

Ilyenkor adja magát, hogy elkészüljön a folytatás, és a rendező, Rawson Marshall Turber a Collidernek erről azt nyilatkozta, hogy bár jelenleg nem dolgozik a Red Notice forgatókönyvén, azért már filózgatott magában egy második részről, és már beszéltek is a Netflixről annak elkészítésének lehetőségéről. A számításokat egyedül az húzhatja keresztbe, hogy ez egy olyan második rész lenne, ami szinte biztos, hogy többe kerülne, mint az első film, hiszen egy eddig a Netflixen példa nélküli sikert arató darabot csak úgy lehet folytatni, ha annak közreműködőit, azaz a színészeket, illetve az író-rendező komoly gázsiemelésben részesítik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KoLaMan #3
    Hozzászólásod lényegével egyetértek, a stílussal nem annyira.
    "...ennyien rávetődtek nyálcsorgatva".
    Itt kezdődik a személyeskedés, az adott polémia lényegét nem érintő öncélú sértegetés.
    Én is megnéztem (mindhárom szereplőt nagyon kedvelem), de se nem vetődtem, se nem csorgott a nyálam - ellenben tőled kicsit bepipultam.
  • kalapos01 #2
    Lehet, hogy ez nem magától értetődő, de folytatások nem akkor készülnek, amikor tetszik neked egy film, hanem azért, mert sokan eléggé szerették a filmet. Az IMDB alapján a nézők legalább fele kifejezetten jónak. Nem tudom, milyen, mert olvastam, hogy nem túl jó, de elég fura látni, hogy megnézted ezek ellenére. Pont ezért fogják folytatni, mert ennyien rávetődtek nyálcsorgatva.
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2021.11.30. 13:58:49
  • Angel5 #1
    minek? az első is eléggé gyérre sikerült