Szekeres Viktor
Kép bizonyítja, hogy Daredevil tényleg benne lesz az új Pókemberben
Beszédes kép szivárgott ki Pókember legújabb kalandjaiból.
Tavaly decemberben számoltunk be arról, hogy a megbízhatónak számító Murphy’s Multiverse értesülései szerint a Daredevil-sorozat főhősét alakító Charlie Cox szerepelni fog az új Pókember-epizódban, a Spider-Man: No Way Home-ban, januárban pedig a ComicBook.com forrásai számoltak be arról, hogy a színész megjelent a helyszínen, ahol akkor forgatták a filmet. Hivatalos megerősítés erről persze sem akkor, sem most nem érkezett, azonban egy frissen kiszivárgott jelenetkép végképp eloszlatott minden kétséget.
Mint ismert, 2018. novemberében, egy hónappal a Daredevil 3. évados premierje után úgy döntött a Netflix, hogy nem tart igényt a széria folytatásra, így megszüntette azt. Ez egyben azt is jelentette, hogy elkezdett ketyegni az óra, hiszen a karakter jogai a hír hivatalossá tételétől két éven át még a digitális platformhoz tartoztak, utána viszont visszakerülnek a Marvelt tulajdonló Disney-hez. És ez a két év nemrég járt le, ami azt jelenti, hogy a Disney bármit kezdhet Matt Murdock figurájával. A nagy kérdés csak az, hogy ha szerepelni fog Daredevil a mozifilmben, akkor a sorozatos változatát láthatjuk majd, vagy egy multiverzumos rebootját.

Mano essa do Matt Murdock de Charlie Cox tá MUITO REAL!#SpiderManNoWayHome pic.twitter.com/oGpxgdp0nC
— Marløn (@MarlonHimself_) November 9, 2021