Szekeres Viktor

Új előzetesek az idei év egyik legjobb magyar filmjéhez

Már látható az Így vagy tökéletes.

Nem túl nagy hírverés mellett került mozikba augusztus 19-én az így vagy tökéletes című magyar film, és talán ezért is lepődhettünk meg azon, hogy mennyire jól sikerült. Bár az, hogy egy film jó lett, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy sokan meg is fogják nézni, így a forgalmazója, az InterCom még pár videóval megtámogatta a bemutatóját.


Az Így vagy tökéletest Varsics Péter rendezte Csurgó Csaba forgatókönyve alapján, olyan színészek közreműködésével, mint Fekete Ernő, Béres Márta, Lengyel Tamás, Trokán Nóra, Thuróczy Szabolcs, Dér Zsolt, Ónodi Eszter, Hegedűs D. Géza, Hais Dorottya.


A film hivatalos szinopszisa a következő: "Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Katát. Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét.
Kár, hogy az életben semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben. Főleg, ha pár megbízhatatlan pasi, nagyszájú kolléga, életunt műkritikus meg egy dögös reklámszépség is belekeveredik az ügybe.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!