Szekeres Viktor

Így vagy tökéletes - előzetest kapott egy új magyar film

Augusztusi premier lesz a mozikban az Így vagy tökéletes.

Az InterCom augusztus 19-én mutatja be legújabb magyar filmjét a mozikban. Az Így vagy tökéletes előzetes is megnézhető lejjebb. A film Varsics Péter rendezte Csurgó Csaba forgatókönyve alapján, olyan színészek közreműködésével, mint Fekete Ernő, Béres Márta, Lengyel Tamás, Trokán Nóra, Thuróczy Szabolcs, Dér Zsolt, Ónodi Eszter, Hegedűs D. Géza, Hais Dorottya.


A film hivatalos szinopszisa a következő: "Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Katát. Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét.
Kár, hogy az életben semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben. Főleg, ha pár megbízhatatlan pasi, nagyszájú kolléga, életunt műkritikus meg egy dögös reklámszépség is belekeveredik az ügybe."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!