Szekeres Viktor

Egymilliárd dollár fölött a Fűrész-franchise

Minden idők egyik legsikeresebb horrorsorozata nagy határt szakított át.

A Lionsgate becslései alapján a Spiral hétvégi amerikai bevételei révén a Fűrész-franchise által termelt bevételek elérték az egymilliárd dollárt, egész pontosan 1 000 799 533 dollár folyt be az eddigi vetítésekre eladott jegyekből. A Spiral hatodik Fűrész-filmként szerezte meg a hétvégi észak-amerikai toplistákon az első helyet, most 2991 moziból 4,55 millió dollár bevételt termelt, így 15,8 millióra tornázta fel az összbevételét.

A viszonylag olcsó filmsorozat bevételei érdekesen változtak az évek folyamán. Az első film Amerikában 2004-ben 56, a 2005-ös folytatás 87, míg a 2006-os harmadik rész 80 millió dollár bevételt termelt. Ezeket a filmeket Amerikán kívül 48, 61 és 85 millió dollár bevétel kísérte. 2007 és 2009 között újabb három rész került mozikban, amik belföldön 63 és 57, valamint nagy esés után 28 millió dollár bevételt hoztak, jelezve, hogy kipukkadóban van a sorozat, amit azonban 2010-es Fűrész 3D 46 milliós sikere valamennyire cáfolni látszott. Nemzetközileg is hasonló volt a tendencia 76, 57 és 41 millió dolláros bevétellel, de a 3D-s film 90 milliót hozott. Végül a 2017-es, 10 millióból készített Jigsaw Amerikában 38, a világ többi részén 65 millió dollárra volt jó. (Érdekesség, hogy idehaza a Fűrész: Újra játékban, azaz a Jigsaw a legsikeresebb rész lett a szériában több, mint 100 000 nézővel. Első nekifutásra a független horror alig pár magyart érdekelt, de a második rész már 40, a harmadik pedig 60 ezer embert vitt be a mozikba, hogy aztán, főleg a Korhatár Bizottság szívózása miatt ne hozzanak több bevételt a folytatások. Szerencsére a 3D-s hetedik részt már nem érték korlátozások, így az ismét 60 ezer néző körül teljesített.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!