Ötvös Tibor

Pocsék lett A halottak hadserege

Zack Snyder agyonpromózott zombi-horrorja, A halottak hadserege elérhetővé vált a Netflixen és pont azt kaptuk tőle, amit vártunk: egy logikátlan, unalmas, elnyújtott, néha látványos, de összességében gagyi Snyder-filmet.

Hogy tetszett A halottak hadserege?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Már A halhatatlan gárda után lemondtam a Netflixet
A Covid-járvány megjelenésével nagyon megugrottak a Netflix és HBO Go előfizetések, ennek köszönhetően mindkét cég dollármilliókat fektetett be különböző filmekbe. Valamilyen oknál fogva a Netflix Zack Snyderben látott fantáziát és leszámolt a rendező-forgatókönyvíró-vágó új horrorjára nem kevés pénzösszeget, hogy mindenképpen az ő felületükre hozza össze A halottak hadserege című "szösszenetet". A végeredményt látva a szolgáltató jobban tette volna, ha átengedi a lehetőséget az HBO számára.

Egy félresikerült katonai szállítás során elszabadul Las Vegas területén egy titokzatos alak, aki aztán pillantok alatt megfertőzi az egész várost. A területet körbezárják, karantén alá vonják és végső megoldásként egy atombomba bevetését szavazza meg az amerikai vezetés. Így egy napja van egy fegyveres csoportnak, hogy bejussanak és elhozzák a megbízójuk által kívánt 200 milliós összeget. Persze a bevetés nem úgy sül el, ahogy azt tervezik.

A halottak serege egészen jól nyit. Snyder láthatóan képes kezelni a feszültséget és brutalitás tekintetében sem fogta vissza magát. A főcím alatti montázs a film csúcspontja, messze több érzelem, akció és látvány szorult bele, mint a 2 és fél órás film hátralévő részébe. Ez pedig azért történhetett így, mert a forgatókönyv egyszerűen borzalmas. Karakterek nincsenek, a cselekmény teljesen értelmetlen, a felvázolt világ cseppet sem érdekes - és akkor ott vannak még a zombik, amik a film promóciója alapján most teljesen más oldalukról mutatkoznak meg.


Ez így is van, azonban amit láttunk és amitől el kellene dobnunk az agyunk, azt bármely olyan filmben láthattuk már, amiben valamilyen dzsungellakó népet mutattak be ellenségként. De többször a Gyűrűk Ura Uruk-Hai orkjai jutottak eszembe a fő-zombik láttán. Finoman szólva sem félelmetesek, nyomában sincsenek a Holtak hajnalában látott élőhalottaknak. Az a vonal, amit elkezdenek kibontani velük kapcsolatban nem rossz, de Snyder hű maradt önmagához, így ezt az egyetlen érdekes szálat simán feláldozta az akció oltárán.

Amiből szintén meglepően kevés van. A nyitó képsoron kívül ne számítsunk emlékezetes jelenetekre, ami kicsit meglepő, hiszen Snyder eddig alapvetően értett az akcióhoz. Most azonban nem tudott mit kezdeni a sok élőhalottal vagy talán nem érezte a dinamikát a csapat tagjai között, de a jelenetek kivitelezése nagyon alacsony szinten mozog.

A szereplőgárda húzóneve Dave Bautista. El kell ismerni, hogy az egykori pankrátorra már rá lehet bízni egy filmet, képes elvinni a hátán azt. De ő sem mindenható... sőt, még jó színésznek sem nevezném. Jó karakterszínész, aki képes hozni az elgyötört hős szerepét, de mély érzelmeket ne várjuk tőle. És ez az egydimenziós karakter nem is kívánt meg többet. A többiek? Nos, őket el is felejtettem már.

Összességében számomra meglepő, hogy Snyder idei filmjeiből Az Igazság Ligája sikerült jobban. Persze nincs kizárva, hogy A halottak hadseregéből is van valahol egy 4 és fél órás Snyder-Cut, de arra már senki nem lesz kíváncsi. A Holtak hajnala minőségi ijesztegetése után ez a mostani produkció nagyon nagy csalódás. Persze nem kell sokat várni egy újabb megvásárolt Netflix filmtől, de azért az ilyen minőségű produkciók nyújtotta kínálatnak előbb-utóbb meglesz a böjtje. 4/10

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yagami #18
    Lehet tényleg így van, de úgy írsz "róluk", mintha ismernéd őket a való életben is , de minimum forgattál már velük egy-egy filmet :D Zseniális :)
  • Yagami #17
    Még nem láttam a filmet, de király komment volt, megadom a credit-et érte :) Inkább bele se menjünk ezeknek a nincstelen senkiháziaknak a dolgaiba, akik elárasztották a netet és divatszart csinálnak mindenből, az "újságírás"(már nem létezik nagyon)ból is.
  • BrockSamson #15
    Ok...
  • zetortraktor #14
    Ebben mi az állítólag? Vagy jön, vagy nem. Nem szabad lustának lenni. Utánanézel, és leírod, hogy mi jön.
  • BrockSamson #13
    Allitolag jon valami animacios sorozat a film vilagaban es arra keszulve vannak benne a robotok. De akkor is vicces, hogy meg csak stablista utani jelenetben sincs emlitve a dolog.
  • lonvard #12
    Igen hát ennyire komoly a film, néhány zombernél meglépték azt a geget, hogy a sérülésükbe belelátva mintha Skynet teremtményei lennének. Semmi jelentősége, szerintem azért rakták bele, mert jópofa effekt, és akkor rábólintott a rendező, hogy csináljátok, minden jöhet.

    Nekem az unalmasnak tartott közepén Bolygó neve: Halál feelingem volt, mikor a cég alkalmazottja elárulja a Ripley-t úgymond, aki egyébként Vasquezre hasonlít :D, és akkor a csaj egy olyan ádáz küzdelembe kezd, hogy azt hinnénk ki tudja vágni magát. Például az a rész kurvajó. Aztán utána jön a Dieter szereplése a széffel, isteni zenére ahogy kinyitja és ahogy egy pillanatra azt hiszik, hogy az övék lehet a pénz. Aztán pedig következik a kitörés. Nem tudom melyik az a része a filmnek, ami leül. Újra kell néznem hozzá.
  • cateran #11
    Annyi baromsag volt benne, hogy ihaj..Kezdve a penzzel ami alsohangon 2-2,5 tonna, a terfogatrol mar ne is beszeljunk...Az Indy Jones csapdaknal meg rohogtem, de a szef kinyitasanal mar sirtam...A vegen a dudebro meg..."enyhe" logikai bukfenc....Meg volt meg 1000 masik (kepzett katonak inkabb gyalog menekulnek a pancelozott humvee helyett es tsai..) es meg csak nem is zombikkal kapcsolatosak....
  • Atisz #10
    A zombifilmek már majdnem annyira elcsépeltek és unalmasak, mint a szuperhősfilmek.

    2004-ben Zack Snyder pont azzal lett világhírű, hogy sikeresen lehozta az 1978-as Holtak Hajnalának remake-jét, igen magas szinten. Annyira jól sikerült, hogy maga George Romero 1 évre rá elkészítette a folytatás-remake-et, a Holtak Földjét.

    Szerintem ez a 2 "újkori" zombifilm bőven elég egy kifinomult filmnéző számára, mert ami ezek után jött már ilyen-olyan lejtmenet. Ne felejtsük, azért mert valami nagy pénzből, nagy műgonddal kivitelezett, még ugyanolyan hulladék, mint ami kevésből, felületesen készült.
  • zetortraktor #9
    " Erthetetlen, hogy a 8652. zombi film nem lett elsopro siker."

    Még egy idióta, aki álomvilágban él, és azt hiszi, hogy készülnek (nem videótékás, nulla pénzes) zombifilmek! Az elmúlt tíz évben jó, ha átlagban évi egy zombifilm készült mozis forgalmazásban Amerikában, és annak a fele Resident Evil volt. Azok közül a filmek közül, amiket nézni is szokott a néző, alig van zombifilm. Szerencsére olykor Ázsia megrázza magát.

    Szóval nem meglepő, hogy (hadd lőjem le a poént) ez is elsöprő siker lett. Nagyon, nagyon sokakat érdekelt. Ami nyilván nem meglepő, mert sikeresek a zombis sorozatok is (amikből azért jóval több van), meg a zombis videójátékok (amikből talán még több van).

    Hogy szar lett? Ez van. Nyilván ez is benne van. Zack Snyder sosem volt túl jó rendező, de az elmúlt évben nagy rajongói kedvenc lett belőle, és ha még így is csak 5,9 pontos a film a neve hallatára konstans merevedéssel reagálók szavazataival, akkor ott rohadt nagy gondok vannak.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2021.06.02. 10:43:20
  • BrockSamson #8
    Akkor nem ugyanazt a filmet lattuk. En kifejezetten ugy ultem le, hogy most valami jopofa, akciodus hulyeseget fogok latni, de ehelyett sekelyes, sablonos dramazast, kinos poenkodast, idegesito fenykepezest kaptam egy olyan tortenettel, ami konkretan hulyenek nezi a kozonseget.
    Az egyetlen erdekes dolog a filmben a zombi-robotok (robot-zombik?) megjelenese volt.