Szekeres Viktor

Előzetest kapott az új M. Night Shyamalan-film, az Old

Ilyen lesz az Old.

Amerikában magyar idő szerint vasárnap éjfél után fél órával vette kezdetét az amerikai focis nagydöntő, a Super Bowl, amit az eredmény alapján viszonylag simán nyert a Tampa Bay Buccaneers a tavalyi bajnok és sokkal esélyesebbnek tartott Kansas City Chiefs ellen. Ahogy az lenni szokott, a meccs alatt hatalmas összegekért lehet reklámot vásárolni, idén a CBS csatorna több, mint 5,5 millió dollárért adta a műsoridő 30 másodpercét (a 100 millió szempár mégiscsak 100 millió szempár), így a legtöbb cég igazán igyekezett kitenni magáért. Legkönnyebb dolga persze a filmek és tévésorozatok gyártóinak volt, hiszen általában nem külön forgattak le egy-egy költséges szpotot, hanem a meglévő anyagokból vágtak össze. A lenti előzetes a júliusi mozis premiernek tervezett M. Night Shyalaman-filmhez, az Oldhoz készült.


Ugyan csak fél percet lehetett a meccs alatt látni a filmből, de már ennyi alapján is elég jól sikerült átadni a nézőknek azt, hogy miről szól a film. Ez elég nagy spoiler természetesen, és nagyot fog ütni azoknak, akik nem tudnak róla és úgy ülnek be megnézni a filmet, de mivel az első fél órában ki fog derülni, így talán nem akkora ügy, ha kitudódik előre - korábbi híreinkben mi is többször utaltunk rá. Főleg, hogy a film alapját a Sandcastle című képregény-album jelenti, vagyis nagyvonalakban eleve ismerni lehetett a sztorit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!