Szekeres Viktor

A rajongók a Netflix legnézettebb sorozatává tették a Star Treket itthon

Egyre jobban szerepel a Netflixen az STD.

Amióta a Netflix országra lebontva közzéteszi a napi nézettségi listáit, azóta követhetjük, hogy itthon miképp alakul az érdeklődés bizonyos szériák iránt. És bár nagyjából az derülhet ki a közölt adatokból, hogy a hazai ízlés a nemzetközit követi, azt azért jó látni, hogy itthon is sokakat érdekel egy olyan kultikus franchise, mint a Star Trek, mely annak idején Űrszekerek címen is futott nálunk.

A Star Trek: Discovery óta már két másik Star Trek-széria is indult (itthon az egyik az Amazonon látható, a másik is oda fog érkezni pár napon belül), azonban népszerűségben egyiknek sem sikerült lepipálnia a jelenleg harmadik szezonjában járó szériát, mely már az első helyet is megszerezte egyik epizódjával a hazai toplistán, olyan szériákat megelőzve, mint a Vezércsel vagy A korona. Az új epizódok a premierjük után egyébként rendre a dobogón debütálnak a listákon, és minden bizonnyal a most felkerülő finálé is ilyen jól fog szerepelni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dante73 #3
    Hogyne lenne?
    A TNG teljesen más volt, mint a TOS, Változtatott a Voy, és a DS9 is a recepten. Enterpriseról nem is beszélve. Mindig a kor szelleméhez igazították. Abban a világban, ahol a Marvel filmek az etalonok, (95% látvány, 5% minden más) bőven van helye a Discoverynek is. Alapok azonosak, szinészi játék pocsék, a történet bugyuta... Nem mondom hogy hú, nagyon jó. Nem az. Bennem se váltja ki azt az érzést, hogy most, azonnal látnom kell minden epizódot azonnal. De ennek inkább ahhoz van köze, hogy időközben én is változtam, és nem ahhoz, hogy többet változott volna, mint a többi sorozat.
  • wraithLord #2
    Hát kb... Mondjuk én csak az első szezon első feléig néztem.