SG.hu·

Nemsokára elkészülhet a Meg - Az őscápa 2

Nemsokára elkészülhet a Meg - Az õscápa 2
Már írója is van a Meg 2-nek.

Tavaly derült ki, hogy visszatérhet a mozikba Jason Statham őscápája, akkor ugyanis Catherine Xujun Ying executive producer azt mondta, hogy már elkezdődött a második rész fejlesztése. Most pedig arról adhatunk hírt, hogy rendező is csatlakozott még a projekthez Ben Wheatley személyében. A hírek szerint a film alapján Steven Alten második Meg-regénye, a The Trench fogja adni. (Az író eddig egyébként 7 Meg-könyvet írt, és nemsokára a nyolcadik kötet, a Meg: Purgatory is meg fog jelenni.)

A Meg - Az őscápa (The Meg) a 2018-as nyár egyik nagy meglepetés sikere volt, hiszen nem sokan számítottak arra, hogy a bedőlő látványfilmek között surranópályán ekkorát fog szakítani. A 140 millió dolláros világszintű nyitóhétvégét követően a 130 millió dolláros film Amerikában 143 millió dollárig jutott el, míg Amerikán kívül 384 millióig. Mondanunk sem kell, hogy a szörnyeteg a legnagyobb sikert Kínában aratta (nem véletlen a kínai produkciós cég részvétele a projektben), ahol 153 milliós bevételen osztozhatott a forgalmazó a mozikkal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© wraithLord2020. 10. 27.. 12:31||#4
Lehet, hogy azért volt az első részben 2 Megalodon, hogy lehessen folytatni. Ahol 2 van, ott van több is... 😄

De ha csak arra akartál célozni, hogy minek folytatni, azzal egyetértek. 😄 Tetszett a film, de ebben a plusz bevételen kívül több potenciál nem nagyon van. Mondjuk volt már ez így más filmmel is.
© takysoft2020. 10. 26.. 21:33||#3
Hát csak akkor hozzanak azért neveket ide is.
Legalább Statham vagy valami hasonszőrű. Mert ő vitte a hátán a filmet, na...
nem a script... vagy a cgi...
© Kelta2020. 10. 25.. 10:44||#2
Mi lesz a téma? tesója feljön a mélyből és bosszút akar állni?