Szekeres Viktor
Így vagy tökéletes: új magyar film kapott előzetest
A sokadik magyar filmes premierre kerül sor az év második felében.
Így vagy tökéletes lesz a címe az InterCom december 3-i premierjének, ami azért is érdemel külön említést, mert egy magyar produkcióról van szó, mely most kapta meg első előzetesét, amit lejjebb meg is lehet nézni. A Csurgó Csaba által írt és Varsics Péter által rendezett romantikus komédia szereplői: Fekete Ernő, Béres Márta, Lengyel Tamás, Trokán Nóra, Thuróczy Szabolcs, Dér Zsolt, Ónodi Eszter, Hegedűs D. Géza, Hais Dorottya.
A film szinopszisa a következő, ha valakit nem lenne előzetesnéző kedvében: "Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Katát. Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét. Kár, hogy az életben semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben. Főleg, ha pár megbízhatatlan pasi, nagyszájú kolléga, életunt műkritikus meg egy dögös reklámszépség is belekeveredik az ügybe."