Szekeres Viktor

Kiderült, mikor láthatjuk a Vaksötét 2-t

Bejelentették a Vaksötét folytatásának premierdátumát.

A Don't Breathe, azaz a Vaksötét második része augusztus 13-án, pénteken kerül bemutatásra az amerikai mozikban, mégpedig jövőre. Legalábbis a tervek szerint, amiket értelemszerűen még felülírhat a vírus, hiszen Amerikában még nagyon messze van attól a moziba járási hajlandóság, hogy megérjen nagyobb premiereket tartani.

A filmet Rodo Sayaguest rendezte, aki az első rész egyik írója volt - neki ez az első rendezése. A Vaksötét 2 szkriptjét Sayagues Fede Alvarezzel írta. Korábban arról volt szó, hogy a történet évekkel az első részt követően játszódna, amikor is Lang vak karaktere csendes magányában éldegél - egészen addig, míg múltjának bűnei utol nem érik. Nemrég a Bloody Disgusting ezt azzal egészítette ki, hogy a helyszín egy mindentől távol lévő kunyhó lesz, ahol egy tűzesetben megárvult kislányt nevel a főhős. Azonban a nyugalmukat pár bűnöző zavarja meg, akik elrabolják a gyereket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!