Szekeres Viktor

A hónap plakátját az új Texasi láncfűrészes-film kapta

Plakátot kapott az új TCM-film.

Az alant látható plakáttal kezdték el reklámozni az új Texasi láncfűrészes (Texas Chainsaw Massacre) filmet, ami 2021-ben kerül a mozikba. Korábban arról volt, hogy Ryan és Andy Tohill fogja rendezni a Legendary Entertainment által gyártandó folytatást, a duónak ez lett volna a második munkája a 2018-as The Dig után. Azonban a forgatás elkezdése után nem sokkal kiderült, hogy kreatív nézetkülönbségek miatt távoztak, az utódjuk pedig David Blue Garcia lett. A forgatókönyvet Chris Thomas Devlin írta, és a történet az eredeti közvetlen folytatása - a jelenben.

Tobe Hooper eredeti filmje három folytatást ért meg, hogy 2003-ban, A texasi láncfűrészes címen egy meglehetősen sikeres remake készüljön belőle, mely csak Amerikában 80 milliós bevételre tett szert. A remake folytatását, illetve előzményét, a 2006-os A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet-et a 2013-as A texasi láncfűrészes: Az örökség (Texas Chainsaw 3D), valamint a 2017-es Bőrpofa (Leatherface) követte, melyek közül az első kettő 40 és 34 milliós bevételt könyveltek el hazájukban, míg a harmadik (ami egyébként magasan a legjobb lett) nem került bemutatásra az amerikai mozikban.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!