Ötvös Tibor

Káros film a 365 nap

Évtizedes visszalépést jelent a feminista harcban a 365 nap, melyben egy olasz maffiózó azért rabol el egy nőt, hogy az beleszeressen. Érdekes, de a #metoo mozgalom hívei most egy szót sem szóltak, miközben az Elfújta a széllel kapcsolatban kifogásokat emelnek.

Nem igazán szokásom kikelni egy film ellen, hiszen ha nem tetszik, akkor maximum az ember leírja, hogy ez egy celluloid-hulladék és nem ajánlja a megtekintését. A 365 nap azonban más. Ez a film maga a szégyen, egy kártékony alkotás, mely évtizedekre visszavetheti a női mozgalmak törekvéseit. Ennek ellenére nem nagyon hallani, ahogy a #metoo mozgalom bármit is szólna egy ilyen film ellen. De akkor lássuk részleteiben a 365 napot.

Adott egy maffiózó, Massimo aki egy nap az apjával való beszélgetés közben meglát egy pillanatra egy nőt; Laurát a tengerparton - majd lelövik az apját. Ezután elrabolja a lányt, majd felvilágosítja, hogy egyetlen ujjal sem ér hozzá, nem bántja vagy kényszeríti arra, amit ő nem akar (majd a következő percben már a melleit markolászva szorítja a kanapéhoz), de 365 napig bezárva tartja és ez alatt bele fog szeretni. Erről szól ez a"film".

És akkor foglaljuk össze "nem romantikus" nyelvre. Egy őrült pszichopata (ezt a filmben többször is megmutatja) elrabol egy nőt, akit aztán akarata ellenére tart bezárva, és a végén egy gyilkossági kísérlettel hódítja meg magának (megmenti, és a nő a karjaiba omlik). Aki ezt a "történetet" romantikusnak vagy akár izgalmasnak gondolja, az többé ne panaszkodjon a párjára. Helyette inkább kérje meg, hogy a szeme előtt elégíttesse ki magát egy másik nővel/férfival majd erőszakolja meg.


Ez ugyanis így, egy az egyben szerepel a filmben. A színészek ráadásul rettenetesek, a lengyelek láthatóan a kinézetre mentek és nem a tehetségre. Az egyetlen jó dolog az a fényképezés és az operatőri munka. Mikor nem valami neonnal kivilágított helyen járunk, akkor csodálatos tájakat láthatunk és azok tényleg jól néznek ki. Semmi egyéb pozitívuma nincs a filmnek. A gengszteres vonal sablonos, a szerelmi szál nem létező, a dráma nem működik.

És persze megjelenik a kötelező barátnő is, aki nagyon nem helyesli a történteket (hiszen miután a film felénél megmentette Laurát a gengszter, egymásnak esve egy párt alkotnak - és ehhez nem is kellett 365, hanem csak 70 nap), majd pár perccel később hirtelen támogatja az ötletet. Azt se felejtsük el, hogy Laurának párja van, mikor elrabolják... Szóval őrület az egész film, mely sajnos olyan nagy siker, hogy lesz folytatása is.

A 365 nap egy nagyon káros szoft-pornó, melyben semmi érzelem és értelem nincs, helyette klisés szexjelenetekkel próbálnak a Szürke 50 árnyalatával versenyre kelni. Sosem hittem volna, hogy ezt leírom, de inkább nézem meg a Grey-trilógiát, mint még egyszer ezt a lengyel borzalmat. Szerencsére azonban választhat mindenki, és egyiket sem kell megnézze.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
365 nap (365 dpi)
lengyel erotikus dráma, 114 perc, 2020
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Barbara Bialowas, Tomasz Mandes
Forgatókönyvíró: Barbara Bialowas, Tomasz Klimala, Blanka Lipinska, Blanka Lipinska, Tomasz Mandes
Producer: Maciej Kawulski, Robert Kijak, Ewa Lewandowska, Anna Wasniewska-Gill

Michele Morrone (Massimo)
Anna Maria Sieklucka (Laura)
Bronislaw Wroclawski (Mario)
Otar Saralidze (Domenico)
Magdalena Lamparska (Olga)
Natasza Urbanska (Anna)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gothmog #46
    Az ilyen igényekre van Hallmark channel meg Isaura tv.
  • ostoros #45
    Az egész genderkedés egy kamu. Célja mesterségesen megosztani a társadalmat, addig sem az igazságtalan vagyoni helyzeten agyal a nép.
  • NEXUS6 #44
    Jaja, jól beszélsz barátom, tele vannak a mozik a Dirty Dancing, Love Story, Ghost, What's Up Doc? és más klasszikus romantikus filmek rimékjeivel.

    Ja, nem! ;)
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2020.08.31. 14:22:21
  • Sceptrum #43
    Szerintem az ilyen kritikák károsak elsősorban bármire nézve is, mint maga a film. Valóban messze áll a tökéletestől, de még a jótól is, ettől függetlenül egy olyan történetet ad elő, ami a mai világban simán elképzelhető is lehetne. Ja nem, bocs. A valóságban olasz vagy más maffiózók simán félholtra erőszakolnak bárkit, hogy aztán nyakuk átvágása után valahol a Földközi-tenger bugyraiba küldjék a holttestet.
  • Zombee #42
    Függetlenül attól, mennyire szemét vagy nem szemét a film, nem hinném, hogy bármit is évtizedekre visszavetne. A cikket viszont nagyon átjárja a propaganda, így beleszállni egy huszadrangú lengyel filmbe, amit a cikk íróján kívül itthon nem is lát senki...
  • pakeszke #41
    ez gondolom a szurke otven arnyalatanak lesz a rajongoi valtozata :)
  • ENVE #40
    Jajj hagyjál már ezzel a hülye dumával, hogy nem gender karakterek, meg bla bla bla

    nem, egyszerűen trashek az emberek, és a trashre vevők, és azt piri pénzért meglehet csinálni, nagyjából 10iq-val. ennyire egyszerű.
  • NEXUS6 #39
    Jogos kérdés. De értsd jól, ha nem lehet jóformán nem-gender karaktereket használni, sztorit bemutatni (klasszikus ájlávjú julavmít SEM) egy nagyköltségvetésű filmben, akkor az ilyen sztorik automatikusan szorulnak a perifériára, ott meg igen, lehet hogy az alázás, az erőszak, meg a pszichotrillerhorror sztorik a dominánsak. Ott sem kapsz egy sima nyári lávsztorira pénzt, ha nincs benne cápazombiűrlényvírusbaltásgyilkos. Szerintem nem egy rákitszájönsz megérteni. ;)
  • ENVE #38
    Hagyományos szerep lenne a nők alázása? Hmmm

    Hát végülis... Egyre több a laposföldes is, meg egyesek szerint az óttásban mikrocsipsz van, teljesen releváns számomra az, hogy a tekashi69 időszakában a "többség" mire tart igényt... Rendkívül fontos szempont az emberiség szempontjából
  • NEXUS6 #36
    Ez abszolút jó szempont. A zs-kat, trash filmek világában a genderkedés nem igazán tudott a mai napig meggyökeresedni. Azok növekvő népszerűségének nyilvánvaló oka lehet hogy a közönségben továbbra is igény van a hagyományos nemiszerepek bemutatására.