Splinter Cell-tévésorozat készül

A Netflix szerezte meg a Splinter Cell-jogokat.

2014-ben arról volt szó, hogy nemsokára Sam Fisher is életre kelhet a mozik vásznain, ugyanis rendezőt kapott a Splinter Cell-film - hogy aztán ebből semmi se legyen, hiszen annak ellenére, hogy még 2012-ben jelentették be, hogy mozifilmet készítenek a Splinter Cell-videójátékokból, és az eleinte a lopakodós műfajt képviselő játékok alapján készítendő alkotás főszereplői posztjára Tom Hardyt szerződtették, a produkció sosem kapta meg a zöld lámpát, Doug Liman rendező, valamint Eric Warren Singer, forgatókönyvíró projektje ugyanis nem érte el azt a nívót, hogy érdemes legyen megvalósítani.

A Netflix azonban látatlanban is bízik a brandben, valamint Derek Kolstadban, a John Wick írójában, és két évadra, összesen 16 részre bekért tőle egy szériát. Egyesek számára üröm lehet az örömben, hogy "csak" animációs lesz a sorozat, de így legalább az anyagiak nem fognak a készítői vízió útjába állni. Természetesen a sorozat a Ubisofttal együttműködve készül el és animeként emlegetik, bár a sztorija kapcsán még semmit sem tudunk róla.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Akkor lenne üröm, ha élőszereplős lenne (hála isten, hogy hardy nem lesz fisher). De animálva van esély, hogy elfogadható lesz...