Szekeres Viktor

Ismét esély nyílhat az Alkonyat folytatására

Stephenie Meyer könyv formájában folytatja az Alkonyat-sorozatot.

15 évvel az Alkonyat megjelenése után idén augusztus negyedikén újabb kötettel bővül az ifjúsági romantikus horrorszéria. A Midnight Sun című regény, melyet ugyancsak Stephenie Meyer írt, augusztus negyedikén jelenik meg Amerikában. A történetet az első könyv ideje alatt fog játszódni és Edward Cullen szemszögéből meséli el az eseményeket.

Pár éve egyébként szó volt arról, hogy moziban is folytatódhat a Twilight-saga, és lehet, hogy a Midnight Sun révén folytatódni is fog. 2016-ban Patrick Wachsberger, az Alkonyat-filmeket gyártó Lionsgate Motion Picture Group egyik vezetője a ScreenDailynek adott interjújában elmondta, hogy a stúdió lehetségesnek tart egy ötödik részt, azonban elmondása szerint ez csakis Meyeren múlik, aki ha el akar mesélni egy újabb történetet az ismert karakterekkel, akkor ők ugrásra készen fognak állni. Mindez azt is jelenti, hogy a Lionsgate nem tervezett már akkor sem Meyer-mentes epizódokat készíteni, és egyben az is kiderült, hogy az írónő által írt nemfelcserélt Alkonyat, a Life and Death: Twilight Reimagined adaptációja nem jött szóba.

Az Alkonyat-filmek 2008 és 2011 között világszerte 3,3 milliárd dollárt kaszáltak világszerte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!