Szekeres Viktor

Megvan az új Sikoly rendezője

Rendezőt találtak a Sikoly 5-nek.

Matthew Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezheti meg a Sikoly (Scream) franchise következő darabját. A duó rendezőként tavaly tette le a névjegyét a Ready or Not című, kifejezetten jól sikerült thriller elkészítésével - minderről a Deadline értesült.

A filmet még ősszel a Spyglass Entertainment kezdte el fejleszteni. Arról még mindig nincs szó, hogy ki lesz az író, hogy mennyire illeszkedik az eddigi epizódok sorába, hogy visszatér-e valaki a korábbi filmekből, tehát az sem ismert, hogy előzmény, reboot vagy folytatás lesz - értelemszerűen a remake-et ki lehet zárni.

A Sikoly első három részének mindegyike szinte példátlan módon, közel ugyanakkora érdeklődést váltott ki a közönségből. Amerikában sorban 103, 101 és 89 millió dollárt kasszíroztak a filmek, világszerte pedig 70, 71 és 73 milliót. A 2011-es negyedik epizód már csak 38 milliós bevételt hozott hazájában, míg Amerikán kívül 59 millióig jutott el. A filmeket egy sorozat is követte 2+1 rebootolt szezonnal, valamint egy, az első két évadot lezáró tévéfilm is elkészült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!