Szekeres Viktor
Kemény előzetesekkel hangolnak a The Walking Dead gyilkos folytatására
Vajon ki fog meghalni a The Walking Dead új részeiben?
Amerikában február 23-án, itthon pedig 24-én folytatódik a The Walking Dead 10. szezonja pár hónap szünetet követően a kilencedik résszel. Mint azt az egyre kevesebb néző minden bizonnyal jól tudja, a zombis dráma pár szereplője elég komoly kutyaszorítóba került a tavalyi utolsó részben, így el is lehet kezdeni fogadásokat kötni annak kapcsán, hogy ki fog közülük fűbe harapni. Talán az egyik új előzetesből kiderül. (Természetesen ellőni nem fogják, így akiket veszélyben mutatnak, azok jó eséllyel biztonságban vannak.)
Mint ismert, a 11. évad már jó ideje berendelésre került, és ennek kapcsán jó hír, hogy ismét állandó szereplő lesz a Maggie-t alakító Lauren Cohan. Sőt, Angela Kang, a sorozat showrunnerje azt nyilatkozta az Entertainment Weeklynek, hogy lehet, hogy már a 10. évadban is fel fog tűnni Hilltop korábbi vezetője.