Szekeres Viktor
Több, mint félmilliárd forintos támogatást kapott a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm
Végre egy igényes magyar sportdoksit láthatunk.
A dokumentumfilmek készítőinek sokszor nincs elég anyagi forrásuk arra, hogy projektjüket megvalósítsák, azonban a Hosszú Katinkáról szóló Katinka készítőinek remélhetőleg nem lesznek filléres gondjaik, ugyanis az új Nemzeti Filmintézet (a volt Filmalap) 559,7 millió forintos támogatásban részesítette a projektet, aminek producere Lajos Tamás, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert, rendezője pedig Pálinkás Norbert.
A tervek szerint a forgatás februárban kezdődne el és 65 napon át tartana, a kamerák pedig a felkészülés során követnék az úszót, aki a nyári olimpiára készül - természetesen Tokióban is készülnek majd anyagok a film számára. A gyártó a Szupermodern Stúdió, a mozis premier tervezett időpontja 2020 karácsonya.
Mint ismert, november 12-én nyújtottak be törvényjavaslatot annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap január 1-jétől Nemzeti Filmintézetként (NFI) működjön tovább. A támogatásokról döntő Filmszakmai Döntőbizottság összetétele a következő lett: Káel Csaba rendező, filmügyi kormánybiztos (ő lett Andy Vajna kvázi utódja), Kálmán András, a Filmalap vezérigazgató-helyettese, filmforgalmazási szakember, Pesti Ákos producer, gyártásvezető, Fonyódi Tibor író, forgatókönyvíró és Pál Ákos, a Filmalap vezérigazgatója. A Filmintézet céljai között szerepel, hogy az elkészült tartalmakat a lehető legszélesebb közönséghez juttassák el egységes terjesztési elvek alapján, hogy a fiatal generációk több platformon is elérjék a tartalmakat, hogy kiszámítható, folyamatos munkalehetőséget biztosítsanak a filmipar szereplőinek, valamint hogy egységes szakmai kontrollt biztosítsanak mind a tartalom, mind a forgalmazás terén.