Szekeres Viktor

Párbajos új előzetest kapott a Csillagok háborúja 9

A Skywalker korának kampánya tévés reklámokkal folytatódott.

Bár moziban már nem fognak bemutatni újabb Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: The Rise of Skywalker)-előzeteseket, ez nem jelenti azt, hogy ne készülnének még reklámok a filmhez. A Disney most már minden figyelmét a tévés promócióra fordítja, és az elmúlt napokban két új spot is bemutatásra került. Aki van olyan spoilerőrült, hogy agyonnézte az eddigi trailereket, az biztosan azt is meg tudja mondani, hogy ezekben van-e új anyag.


Érdekesség, hogy a filmnek még mindig nincs hivatalos korhatára itthon. Az SW9 előzetesen 12-es karikát kapott a forgalmazótól, ezt viszont addig ideiglenes korhatár-besorolásként kell kezelni, míg a Korhatár Bizottság tagjai le nem vetíttetik maguknak premier előtt és hivatalos döntést nem hoznak róla. Persze nincs okunk feltételezni, hogy ne ez lenne a végleges besorolás, hiszen a Star Wars-filmek fő célközönsége mindig is a gyerekek és a serdülők voltak, hiszen a cél az, hogy ők felnőtt korukra hű fogyasztóvá váljanak. (Mondanunk sem kell, hogy a mostani veterán rajongók zöme is 8-18 évesen látta az első Star Warsát.)


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #10
    A 7-8 egy minimalista SW univerzumot tárt elénk. B*szott nagy az a galaxis, de megint visszatértünk az emberközpontúsághoz és néhány gagyi bolygóhoz. Semmi egyénisége a planétáknak. Akár játszódhatna egy angliai mezőn is ahová leszúrtak néhány fém bizbaszt...

    Legalább az 1-3 elrugaszkodott ettől és igyekezett kitágítani azt a galaxist, amilyen tényleg valójában. Ha valamilyen valós SW élményhez akarunk jutni, minden reményünk csak a fan filmesekben van, ahogy látom, sem mint a Disney fapados SW univerzumában...

    Ez Legends... mivel ez a fajta csillagromboló típus a Legends SW univerzum regényeiben szerepelt csak. Már láttam Mara Jade filmet is, meg Jaina Solo filmet is.

    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2019.12.06. 04:01:52
  • Macropus Rufus #9
    Jar-Jar egy pöcs volt. De valahogy nekem még mindig jobban bejön az 1-3 mint 7-8... Valami van számomra az 1-3-ban amit a 7-8 nem ad meg. 1-3 valami újat hozott. Kitágította a SW univerzumát. De a 7-8-ban simán felismerhető a 4-5 sőt 6 is. (amikor a Solo meg a hülye gyereke találkoznak = Vader és a Luke találkozása. Csak Luke esetében ő érezte a vívódást az apjában a Solo esetében meg az apa a fiában. Hú de nagy csavar)
    A régi karakterekkel is elégé gázosan bánnak. (egy olyan karaktert mint Solo nem lehet úgy kiiktatni mint ahogy a filmben volt. Ilyen nincs. Legalább egy kis pity-puty lett volna, de nem... Luke meg kecskéket fejő idióta lesz egy elhagyott szigeten?)
    És ez a kardozós bemutat sem hozta közelebb hozzám ezt az új trilogiát.
  • bunny #8
    Azért a JarJar-os lukácsfilmes korszakhoz képest nem sokat romlott a színvonal szvsz.Sőt, volt pár igen jólsikerült jelenet, de a zsivány 1 pl egész jó volt. Én kellemesen csalódtam a Disney-ben, nem classic de teljesen vállalható a mostani mezőnyben, amit összehoztak.
  • wraithLord #6
    Nem kizárt, de vicces is. :D
  • Zombee #5
    Szerintem simán csak egy pöcs. :)
  • wraithLord #4
    Persze, tudom... :D Rossz szót használtam. Amit kerestem, az a szarkazmus.
  • Zombee #3
    Ez nem irónia, mivel minden cikk ilyen hangvételű. :)
  • wraithLord #2
    Gondolom, irónia volt. Ha jobban megfigyeled, a cikk szubjektív véleményben egyáltalán nem szűkölködik. :D :D
  • Zombee #1
    Most őszintén... komoly oldalon cikkben rajongókra azt leírni, hogy hű fogyasztó? Ez a retardáltság még egy Szürke 50 árnyalata minőségű filmnél is megengedhetetlen. A cikkíró meg egy nyomorult élet nélküli kretén.