Ötvös Tibor

Az év legjobb filmje a Joker

Joaquin Phoenix kemény fába vágta a fejszéjét, de zseniális alakításával és a Másnaposok rendezőjének nyomasztó képi világával megszületett az év filmje a Joker képében. Nem mellékesen a DC is végre megtalálta a maga útját.

Hogy tetszett a Joker?
  • Tetszett. jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
Nagyon nehéz elkezdeni egy kritikát egy olyan filmről, mint a Joker. Lehetne áradozni arról, hogy végre jó helyre került az Arany Oroszlán és hosszú idő után egy, a karakterhez méltó képregényfilmet kaptunk (A sötét lovagban ábrázolták utoljára "érdekesen" és "értelmesen"). Szintén el lehetne lamentálni azon, hogy a DC Universe végre magára talált, hiszen zsinórban a harmadik, önmagában is helyt álló filmjüket tették le az asztalra (Shazam! és Aquaman után). Őszintén megmondva nem is értetteqm az eddigi vergődésüket mindenféle CGI-gonosztevőkkel, mikor számos mindenki számára ismert és egyébként zseniális háttérrel rendelkező rosszfiújuk van, mint például Kétarc, Pingvin, Lobo vagy éppen Joker.

Szóval ideje volt már, hogy Batman örök nemezise is megkapja saját kis eredettörténetét, melynek főszerepére sikerrel győzték meg a mindig zseniális Joaquin Phoenix-szet és ezzel máris felkeltette milliók figyelmét a film. Todd Phillips rendezői alkalmazása már kérdőjeleket vont maga után, de azt kell, hogy mondjam, hogy a Másnaposok direktora olyan nyomasztó képi világot tett le az asztalra... Minden elismerés kijár neki és kimondottan örülnék, ha most egy darabig nem is foglalkozna vígjátékokkal.



De akkor lássuk, mi az alaphelyzet - és itt most tényleg csak az alapokról lesz szó, mivel bármilyen részlet az élvezhetőség rovására menne. Szóval Arthur Fleck egy mentális betegséggel küzdő férfi, aki anyjával él és bohócként dolgozik. Betegsége (hirtelen őrült nevetés tör rá, mindenféle ok nélkül) és Gotham City aljassága miatt folyamatosan bántalmazások érik, miközben ő csak boldoggá akarja tenni az embereket. Miután elveszíti állását, megindul a lejtőn és visszafordíthatatlan folyamatokat indít el a város életében is. Ennyi szerintem elég lesz, minden más rontana az élményen. Na még csak annyi, hogy a filmben egymás után három komoly csavar is van, melyek majdnem szimpatikussá teszik a karaktert.

Azt gondolom kár is mondani, hogy Phoenix egész egyszerűen zseniális. Persze ehhez kellett az is, hogy a forgatókönyv hagyjon időt a karakternek, ne rögtön az őrült gyilkost ismerjük meg, hanem azt az Arthurt, akit az élet magára hagyott a betegségével és szinte mindenki lemondott róla. Ez a folyamatos leépülés egész szépen van bemutatva, már ha lehet ilyet mondani egy ember elméjének romlására. A két órás film játékideje során a fele nagyjából Phoenix jutalomjátéka, melyben minden korábbi alakításánál erősebben mutatja meg, hogyan lesz egy mindenki által lesajnált "dilisből" egy őrült gyilkos.

Phillips rendezése is csak dicséretet érdemel. Sokan bántották a film utolsó perceit, mert az szerintük már túl képregényes lett. Felhívnám a figyelmet, hogy ez, minden látszat ellenére, egy képregényfilm. Mondhatnám, hogy szuperhős-film, csak itt a legmenőbb gonosztevőt kapjuk meg főszereplőnek. A rendező szerencsésen elkerüli azt a hibát is, hogy megpróbálja szimpatikussá tenni Jokert. A körülmények teszik néha már-már azzá, kezdjük megsajnálni, ám a reakcióját már nem lehet megvédeni.



Sokan vádolják öncélú erőszakossággal a filmet, amit igazából már a bemutató előtt sem értettem. Csak arra tudok gondolni, hogy a fanyalgók nem olvastak még életükben egyetlen Batman képregényt sem (most csak a Gyilkos tréfát emelném ki így hirtelen). Joker létének esszenciája a féktelen gyilkolászás, az értelmetlen vérengzés, a kiszámíthatatlanság. Éppen ezért lett akkora nemezise Batmannek, aki pontosan tudja, hogy végeznie kellene a bohóccal, de erre képtelen. A filmben ráadásul alig három gyilkosság látható, melyek mind kiemelten fontosak a karakter alakulásának szempontjából. Szóval nem véletlen, hogy nem a legmagasabb besorolást kapta Joker - egész egyszerűen nincs szükség rá!

Kiemelhetném még a fantasztikus zenét, a mellékszereplők támogató játékát (De Niro végre ismét értelmes filmben szerepelt és meg is hálálta a bizalmat), a kapcsolódási pontokat Batman alakjával és a további zseniális képi megoldásokat. De felesleges, a Joker egyértelműen az év filmje, egy igazi képregény-dráma. Nem hittem volna, hogy az Igazság Ligája vagy még inkább a Batman vs Superman után a DC egy ilyen komoly drámai filmet tesz majd le az asztalra... azt meg végképp kizártam, hogy egyszer a Marvel lesz kénytelen összeszedni magát, hiszen a következő filmre már nem lesz elég a látvány. **** Phillips most megmutatta, milyen mikor szakértő kezekbe kerül egy zseniális karakter és mindenféle kötöttség nélkül készülhet el a film. És persze kell hozzá egy színész, aki képes magáévá tenni a karaktert, annak minden dimenziójával. Szóval aki a szabvány képregény-filmeket szereti, az csalódni fog, de aki egy karakter-hű alkotást keres, az többszöri újranézés után sem unja majd meg a Jokert.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Joker (Joker)
szinkronizált, amerikai krimi-dráma, 122 perc, 2019
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Todd Phillips
Forgatókönyvíró: Todd Phillips, Scott Silver
Producer: Bradley Cooper, Todd Phillips, Emma Tillinger Koskoff
Operatőr: Lawrence Sher
Zene: Hildur Guðnadottir
Vágó: Jeff Groth

Joaquin Phoenix (Arthur Fleck / Joker)
Zazie Beetz (Sophie Dumond)
Robert De Niro (Murray Franklin)
Brett Cullen (Thomas Wayne)
Marc Maron (Ted Marco)
Douglas Hodge (Alfred Pennyworth)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #26
    Ilyen alapon minden baromság, többféle eredetsztorija is van a Jokernek. Egyébként A gyilkos tréfában elmesélthez hasonló ez is, nem a konkrét történések miatt, bár abban is vannak hasonló motívumok, pl. a sikertelen komikus.
  • Zombee #25
    A képregényekben Batman nagyon sokáig nem ölt embert.
  • NEXUS6 #24

    Szerintem, ha a film arra késztetett, hogy ezeket végig gondold és állást foglalj, akkor már elérte a célját, ami több, vagy legalább is más, mint az egykaptafára készült cicanacis álarcos szuperhírós filmeké, és akkor szerintem már is nem nevezhető rossznak.

    Morálisan nyilván nem elfogadható ez a Joker, de bizonyos szemszögből megérthető. Pl az, hogy az egész életét uraló szétesettség, lelki betegség, rossz érzés után a világos, feldobott pillanatai gyak bűncselekményekhez kötődnek az végül automatikusan tereli a személyiségét abba az irányba, ahol Jokerré válik. És lehet, hogy a készítők végül is egyáltalán nem is akarták őt szerethetővé tenni.
    Nyilván az emberek nagytöbbsége az ilyen kihívásokkal szembesülve nem így dönt, de ezért is jó film szerintem, mert segít tudatosítani, azt hogy mi miért nem ezt az utat választanánk.

    Szóval morálisan a film érdekes kérdéseket feszeget (amik láthatólag neked is átjöttek) az emberről, a választásról és a társadalomról. A nagy lehetőség a folytatásra az, hogy ezzel a karakterrel szemben kevés lesz szembeállítani egy gazdag, elkényeztetett payboy Bruce Waynet, aki csak ugyan azt csinálja mint ő, törvényen kívül állónak képzelve magát, igazságot oszt és embert öl. Annak a Batmannak meg kell válaszolnia, hogy ő még is miért jobb.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.10.29. 18:35:21
  • csigafi #23
    Hát ez egy baromság. Semmi köze az eredeti Joker karakterhez. Éppen ezért nem is kéne az eredetihez hasonlítgatni. Egy különáló térténetként megálná a helyét. A történet se lenne rossz de pocsék a színjáték és a rendezés is. Az eredeti Joker zseni tudos volt nem pedig fogyatékkal született. Ha valóban ez az év legjobb filmje akkor nagy baj van a világban. Igazábol ez egy elég rossz még jónak semmiképpen sem nevezném nem hogy a legjobbnak. Ez a film olyan majdnem mint a forrest gump csak más környezetben kissé és más karakterrel. Egy alapból debil kissé degenerált személyiség miért várná el hogy a világ hozzá idomuljon az ő nézeteihez az ő értékrendjéhez. Na persze vannak szemétségek meg igazságtalanságok a filmben amik közre játszanak gonosszá válásban de nem ez a fő kiváltó ok ha nem ez csak a szunnyadó gonoszság felébresztése. Nos ami nem poénos az nem poénos ennyi.Túl sok ilyen film van már ami a másságal foglalkozik és a legbetegebb másságot is úgy álítja be mintha az teljesen természetes és felmagasztaló dolog lenne hogy valaki a mássága miatt gonosz dolgokat kővet el. És természetesen mivel máss ezért az megbocsátható és helyén való hogy még gyilkol is. Vanak bunkó emberek a világban én is kírtanék párat szívesen de mégsem teszem meg mert akkor nem szaporodnának és én is bolond vagyok :-) Talán más is. Értem én a karakter vivodásait a filmben de valójában ő saját maga legfőb ellensége egy igazságosztó akinek az a helyes ami nem normális. Hát ezek után se leszek normális ha már eddig se voltam az tuti. na de miért is legyek normális? És mi is tulajdonképpen az hogy normális? Hát gondolom ez mindenkinek mást jelent a saját értékei alapján. Na de mivan azokkal akiknek semmi sem normális?
  • Jawarider #22
    Többet vártam tőle.
  • Zombee #21
    Azért lássuk be, a legtöbbeket elég nehéz kirakni a való életbe. :)
    Rengeteg képregény van, amiben csak emberek vannak, de azok kevésbé ismertek. A szuperhős téma meg nem a valóságról szól, még a Batman sem.
  • nlght #20
    +1
    A Worm nálam is number 1. Ezek a szuperhős filmek/sorozatok a közelébe sem érnek. Ha valakinek tetszett a The Boys új akció/dráma sorozat, akkor ahhoz kicsit hasonlít stílusra, csak 1000-szer jobban megcsinálva.
    Btw így, ezzel a githubos scripttel le lehet tölteni normális formában, bárki számára free:
    https://github.com/domenic/worm-scraper
    Utoljára szerkesztette: nlght, 2019.10.21. 19:25:18
  • ostoros #19
    Akinek mélység kell ilyen témában, annak a worm univerzumot ajánlom. Angol webregény. Tényleg jó.
    https://parahumans.wordpress.com/
  • NEXUS6 #18
    Magam is így vagyok ezekkel a szlyúpörhírójuniverzumokkal. :D
    Eddig szubkultúraként üzemeltek, nyilván elég széles merítéssel, de akkor is azok voltak. F@szt sem érdekeltek az olyan "alapvető" kérdések, hogy ha találkozik Batman Supermannel, akkor melyik győzne? Volt már erről is film, de nagyjából kudarcba fulladt. És ember, végül is ezek nem egy oldalon állnak? XD
    Jobb hijján ellőgtam haverokkal, ismerősökkel moziba, ha ők már annyira bele vannak buzulva.

    Szal ez a film szerintem is végre kilép a szubkultúra kereteiből, a karakterek nem kartonpapírból kivágott mélység nélküli színes figurák, hanem végre életszerű alakok.
    Tényleg nagy lehetőségek vannak abban, ha ezek a mesefigurák végre kiszabadulnak a való életbe. Csak ehhez nagy színészek, nagy rendezők, jó forgatókönyv, jó párbeszédek kellenek. Ezek után nem elég az aktuális szépfiúkat nevetséges passzentos dresszben rohangáltatni a kamera elött néhány CGI robbanással a háttérben. XD
  • Nos #17
    Falnak megyek az osszes dc/marvel baromsagtol, de a tarsasagomban van aki szereti ezeket. Volt megint egy kozos mozinezes, es mivel a trailer alapjan nem tunt kozel sem akkora baromsagnak, mint a dc/marvel 95 szazaleka, most en is elmentem. Nagyon bejott. Joker karaktere amugy is erdekes. Ha a tobbi film a vilagban hasonlo lenne, akkor tobbet is megneznek.