Szekeres Viktor

2021-ben jön a harmadik Disney-s Pókember-film

Mégis lesz Disney-s Pókember.

Augusztusban kiderült, hogy a Sony és a Disney nem tudott megegyezni finanszírozási és bevétel-megosztási kérdésekben - előbbi például nem ment bele utóbbi felezős kérésébe a koprodukcióik, mint például a Pókember-filmek esetében. Ez pedig azt jelentette volna, hogy Kevin Feige inputja nélkül készülhetnek el a további Sony-s Marvel-adaptációk. Azonban már akkor szó volt arról, hogy egyes sajtóorgánumok úgy látták, hogy még megmenthető lehet a kapcsolat, s lám, végül csak egymás tenyerébe csaptak az érdekelt felek, a Disney megkapta az engedélyt az újabb Pókember-film elkészítésére, valamint a karakter szerepeltetésére egy további Marvel-filmben amellett, hogy Tom Holland a Sony-s alkotásokban is szerepelni fog.

A Marvel Studios harmadik Spider-Man-filmjei 2021. július 16-án fog bemutatásra kerülni az amerikai mozikban, ami azt jelenti, hogy a Paramount stúdió elég komoly vetélytársat kap a július 23-ára kiírt Mission: Impossible 7-hez. A Pókember-film 2021-es premierje azt is jelenti, hogy ez már a negyedik MCU-film lesz abban az évben, hiszen február 12-én érkezik a Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings, május 7-én a Doctor Strange in the Multiverse of Madness opens, míg november 5-én Thor: Love & Thunder.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #2
    Nekem az első nagy csalódás volt, bár legalább a karakter dramaqueen részét jól hozta. A második nekirugaszkodásnál a póki viccesebb oldalát kapták el remek módon, de a világot meg úgy ahogy volt megerőszakolták. Az MCU féle pókfej meg annyira másabb a képregényeknél amennyire még elviselhető, plusz az MCU is egy alternatív világ, mert a karakterek amik szerepelnek benne néha nagyon mások mint a megszokottak.
  • mrzed001 #1
    A Marveles pókember eddig a képregény és rajzfilmekhez legjobban hasonlító.
    Előtte az utolsó, a dadogó h.lyegyerekkel ... na az már a gigaszánalmas kategória volt.
    (ok, az előtt meg a táncikáló pókica verte ki a biztosítékot)