Szekeres Viktor

Végre tényleg folytatódhat a Mad Max: Fury Road

George Miller is úgy érzi, hogy alakul a Mad Max: Fury Road 2.

George Miller, a Mad Max: Fury Road rendezője azt nyilatkozta az IndieWire-nek, hogy azon dolgoznak, hogy feloldják a Warner Bros. stúdióval jó ideje fennálló anyagi jellegű problémáikat, amihez már nagyon közel állnak, s ez bizony azt jelentheti, hogy végre folytathatja posztapokaliptikus franchise-át. Miller abszolút derűlátó annak kapcsán, hogy elkészülhetnek a folytatások, főleg, hogy ő és írótársa, Brendan McCarthy már két filmre elegendő alapanyagot írt meg a fejlesztési folyamat alatt - az egyik főhős Max lenne, a másiké pedig Charlize Theron félkarú karaktere.

Az ember azt gondolta volna egyébként, hogy a Mad Max: Fury Road hatalmas sikere és Oscar-jelölései után George Miller olyan filmet forgathat, amilyet csak akar. Nos, mint tavaly ősszel kiderült, ez nincs így, a stúdiók még véletlenül sem csaptak le az ausztrálra, hogy mindenképp náluk készítse el új filmjét, sőt, Millernek házalnia kellett új projektjével, hogy támogatóra találjon. Októberben arról írhattunk, hogy Miller prezentálta a Three Thousand Years of Longing koncepcióját lehetséges amerikai vásárlók előtt. A korábban Djinn címen ismert filmtervet nemzetközi disztribúciós jogait a FilmNation kaparintotta meg. Magáról a történetről nem lehet sokat tudni, csak annyit, hogy nagyívű szerelmi történet lenne, amiben komoly szerepet kap egy dzsinn is. Más kérdés, hogy azóta sem tudni, hogy mi lesz ezzel a projekttel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #4
    itt nem a script volt nehéz hanem az akciók koreográfiája, ami zseniális.
  • Ender Wiggin #3
    ja, azt az élet írta, nem pocsék forgatókönyvíró...
  • pr3cious #2
    Ilyen alapon minden film történetét le lehet degradálni. Egy hajó megy és elsüllyed (Titanic).
  • Ender Wiggin #1
    Képzelem, milyen komoly munka lehetett az első film szkriptjét is megírni. "Egy kamion megy, majd visszafordul. THE END." Nem csodálom, hogy ebből még két filmre valót ki lehetet hozni sec perc alatt.