Ötvös Tibor
Hatalmas csalódás a Brightburn - A lángoló fiú
Az év egyik legjobb alapötletével bír a Brightburn - A lángoló fiú, de ennél több pozitívumot nem is nagyon mondhatunk el a filmről. Óriási lehetőséget szalasztott el a Gunn család.
Hogy tetszett a Brightburn - A lángoló fiú?
Mit tenne az emberiség, ha a világmegváltónak gondolt szuperhősről kiderülne, hogy valójában egy őrült földönkívüli, akit saját gyerekkori traumáinak hatására zsarnokká válva le akarja igázni az emberiséget? Ezzel a gondolattal játszik el a James Gunn produceri felügyelete mellett készült Brightburn - A lángoló fiú. De csak elméletileg, mert bár az alapok hihetetlen erősnek tűnnek, sajnos a végeredmény néhol már inkább kínos lett.
A Breyer család életébe a semmiből robban be egy űrhajó, melyben egy baba utazott. A házaspár úgy dönt, hogy sajátjukként nevelik fel a gyereket, akinél viszonylag hamar kiderül: bizony más mint a társai. Repül, nem sérül meg semmitől és emberfeletti ereje van. Ugyanakkor a sok piszkálásnak hála különccé vált és ez veszélyes egyveleget alkot. A baj be is következik: a kis Brandon 12 éves korára öntudatára ébred és elkezd leszámolni mindenkivel, aki az útjába kerül.
Az előzetesek alapján a Brightburn nagyon nagyot húzott ezzel az alapötlettel. Eleinte a kivitelezéssel sincs gond, sajnos azonban mikor elkezdődne az érdekes rész (azaz az erők aprólékos felfedezése és egy jellemfejlődés bemutatása), akkor a készítők gyorsan, szinte kapkodva rohannak át ezen. Pedig milyen érdekes lett volna, ha egy kicsavart Superman-sztorit kísérne végig a forgatókönyv - amit egyébként a Gunn família tagjai, Brian és Mark Gunn készítettek - egy klisés horror helyett. A Brightburn legnagyobb gondja ugyanis, hogy az előzetesekben több utalás szerepel a szuperhős-vonalra, mint a maradék filmben.
Szóval az erők felfedezése és a szép lassú szellemi átalakulás helyett kapunk egy, többnyire kiszámítható jump scare elemekkel operáló horrort, melyben azért akadnak igen brutális és véres jelenetek is. Ami még ront az élményen, az a karakterek hiánya. A főszereplő Brandon alakjában Jackson A. Dunn egyszerűen nem félelmetes, inkább szánalmas a fejére húzott zsákjában. Ez pedig sajnos igaz a szülőket alakító párosra is, bár itt már behoznám az írók felelősségét is. Elizabeth Banks és David Denman megtesznek mindent amit tudnak, ám papírvékony karaktereik nem adnak lehetőséget a mélyebb jellemek ábrázolására.
Hiszen nagyon érdekes kérdéseket vetne fel ez a sztori a család szempontjából is. Mivel Brandon nem vér szerinti gyerekük, így mikor döntenek úgy a nevelőszülők, hogy meg kell fékezni a saját csemetéjüket? Ez a vonal nem ismeretlen, a legismertebb képviselője az Ómen, melyhez azonban a Brightburn nem ér fel. Óriási ziccer maradt ki A lángoló fiúval és sajnos az is kiderült, hogy bármennyire is érzi Gunn A galaxis őrzőit, azért ő is képes hibázni. A Brightburn - A lángoló fiú csak egy parázs, melyet sikerült lefojtani, így nem képes valóban lángolni. Megmarad egy kínlódva végigülhető filmnek, melyre feltehetően az év végén már nem is nagyon emlékszünk majd. Nagyon nagy kár érte, és remélhetőleg a következő ilyen ötlet profibb és bátrabb megvalósítást kap majd.
A Breyer család életébe a semmiből robban be egy űrhajó, melyben egy baba utazott. A házaspár úgy dönt, hogy sajátjukként nevelik fel a gyereket, akinél viszonylag hamar kiderül: bizony más mint a társai. Repül, nem sérül meg semmitől és emberfeletti ereje van. Ugyanakkor a sok piszkálásnak hála különccé vált és ez veszélyes egyveleget alkot. A baj be is következik: a kis Brandon 12 éves korára öntudatára ébred és elkezd leszámolni mindenkivel, aki az útjába kerül.
Az előzetesek alapján a Brightburn nagyon nagyot húzott ezzel az alapötlettel. Eleinte a kivitelezéssel sincs gond, sajnos azonban mikor elkezdődne az érdekes rész (azaz az erők aprólékos felfedezése és egy jellemfejlődés bemutatása), akkor a készítők gyorsan, szinte kapkodva rohannak át ezen. Pedig milyen érdekes lett volna, ha egy kicsavart Superman-sztorit kísérne végig a forgatókönyv - amit egyébként a Gunn família tagjai, Brian és Mark Gunn készítettek - egy klisés horror helyett. A Brightburn legnagyobb gondja ugyanis, hogy az előzetesekben több utalás szerepel a szuperhős-vonalra, mint a maradék filmben.
Szóval az erők felfedezése és a szép lassú szellemi átalakulás helyett kapunk egy, többnyire kiszámítható jump scare elemekkel operáló horrort, melyben azért akadnak igen brutális és véres jelenetek is. Ami még ront az élményen, az a karakterek hiánya. A főszereplő Brandon alakjában Jackson A. Dunn egyszerűen nem félelmetes, inkább szánalmas a fejére húzott zsákjában. Ez pedig sajnos igaz a szülőket alakító párosra is, bár itt már behoznám az írók felelősségét is. Elizabeth Banks és David Denman megtesznek mindent amit tudnak, ám papírvékony karaktereik nem adnak lehetőséget a mélyebb jellemek ábrázolására.
Hiszen nagyon érdekes kérdéseket vetne fel ez a sztori a család szempontjából is. Mivel Brandon nem vér szerinti gyerekük, így mikor döntenek úgy a nevelőszülők, hogy meg kell fékezni a saját csemetéjüket? Ez a vonal nem ismeretlen, a legismertebb képviselője az Ómen, melyhez azonban a Brightburn nem ér fel. Óriási ziccer maradt ki A lángoló fiúval és sajnos az is kiderült, hogy bármennyire is érzi Gunn A galaxis őrzőit, azért ő is képes hibázni. A Brightburn - A lángoló fiú csak egy parázs, melyet sikerült lefojtani, így nem képes valóban lángolni. Megmarad egy kínlódva végigülhető filmnek, melyre feltehetően az év végén már nem is nagyon emlékszünk majd. Nagyon nagy kár érte, és remélhetőleg a következő ilyen ötlet profibb és bátrabb megvalósítást kap majd.
|
Brightburn - A lángoló fiú (Brightburn) szinkronizált, amerikai horror, 90 perc, 2019 18 éven aluliak számára nem ajánlott! Rendező: David Yarovesky Producer: Dan Clifton, Brian Gunn, James Gunn, Mark Gunn Operatőr: Michael Dallatorre Vágó: Andrew S. Eisen Forgatókönyvíró: Brian Gunn, Mark Gunn Elizabeth Banks (Tori Breyer) David Denman (Kyle Breyer) Jackson A. Dunn (Brandon Breyer) Gregory Alan Williams (Deever rendőrfőnök)br> Emmie Hunter (Caitlyn) |
