SG.hu·

Csúszik a Legendás állatok 3

Csúszik a Legendás állatok 3
Később láthatjuk a Fantastic Beasts-filmsorozat folytatását.

A Warner Bros. Pictures bejelentette, hogy a Legendás állatok, azaz a Fantastic Beasts sorozat harmadik része a tervezettnél egy évvel később, 2021. november 12-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban. A forgatás 2020. tavaszán fog kezdődni. A filmre biztos, hogy vissza fog térni a főszereplő, Eddie Redmayne, s azt is megerősítették, hogy Johnny Depp is ismét látható lesz Grindelwald szerepében.

Nem véletlen, hogy a gyártó stúdiónak kell az idő a film fejlesztéséhez, hiszen az első rész, a 2016-os Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where To Find Them) 180 milliós költségvetésből Amerikában 234, a világ többi részén pedig 580 millió dolláros bevételt hozott. Azonban a folytatás, a 2018-as Legendás állatok - Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald) bevételei nem nőttek, hanem csökkenésnek indultak: a 200 milliós produkció Amerikában csak 160 millió dollárig jutott el, és a világ többi részén is csalódást keltően szerepelt, 494 milliós bevételt kalapozott össze. Márpedig, ha a harmadik részre ugyanilyen mértékben csökken a bevétel, akkor a stúdió biztosan nem lesz elégedett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Flamer2019. 05. 09.. 10:45||#4
de nem ertem

"hanem csökkenésnek indultak: a 200 milliós produkció Amerikában csak 160 millió dollárig jutott el, és a világ többi részén is csalódást keltően szerepelt, 494 milliós bevételt kalapozott össze"

160 + 494 == 654
200 < 654

hanyszorosan tobb penz jott be? #math
akkor most wtf? 3x annyi penz jon be mint amennyibe kerult es sir a szaja barkinek is? pff.
© kalapos012019. 05. 04.. 06:37||#3
Miért kezdenék el később? Annak nem lenne sok értelme, a stúdiónak nem emészti fel az erőforrásait az, ha egy író dolgozik a szkripten, hiszen ő megbízási szerződés keretében teszi. Más kérdés, hogy nincs mit később elkezdeni, mert már rég dolgoznak a harmadik részen, csak nyilván látják, hogy a mostani állapot még nem elégséges ahhoz, hogy forgassanak az előre tervezett időpontban.
© takysoft2019. 05. 03.. 15:06||#2
"a gyártó stúdiónak kell az idő a film fejlesztéséhez"

Ez nem kritika, inkább őszinte kérdés. Miért lesz egy film jobb, vagy sikeresebb attól, hogy csúszik egy évet? Nem fordítanak rá több időt, csak később kezdik el...
© Kelta2019. 05. 01.. 15:11||#1
Talán jobb filmet kéne csinálni