Megérkezett a Bad Boys-filmekből leágazó tévésorozat első előzetese

Ilyen lesz az LA's Finest.

A Charter Communications bejelentette, hogy májusban mutatja be a 13 részre berendelt LA's Finest című sorozatot, és a dátum bejelentésével egy időben ki is adták hozzá az első előzetest. Mint ismeretes, a Bad Boys-filmek leágazásának szánt sorozatot az NBC nem rendelte be tavaly pilot alapján, de a gyártó stúdió ezt követően megpróbálta értékesíteni a projektet, és sikerrel járt.


A sorozat egyik főszereplője Gabrielle Union lesz, a Bad Boys 2-béli karakterét, Sydney “Syd” Burnett különleges ügynökként jelenik majd meg, aki Martin Lawrence filmbéli karakterének a testvére volt. Az LA's Finest története szerint Syd Los Angeles-ben kezdi újra pályáját nyomozóként, és társnak egy dolgozó anyát kap (őt Jessica Alba játszhatja), aki a nő mérhetetlen szabadságát irigykedve figyeli. De persze a két különböző életstílus ellenére a munkájukhoz nagyon értenek, aminek a rosszfiúk isszák meg a levét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!