Szekeres Viktor
Megvan a Jason Bourne-univerzumban játszódó tévésorozat két főszereplője
Alakul a Treadstone.
A Heroest is jegyző Tim Kring készítésében a USA csatorna fogja bemutatni, ha minden jól alakul, a Jason Bourne-univerzumban játszódó tévésorozatot készíteni, legalábbis az író szkriptjéből leforgatásra kerül a pilot. A napokban pedig az is kiderült, hogy ennek az első résznek Jeremy Irvine és Brian J. Smith lesz a főszereplője.
A Ramin Bahrani által rendezett első rész, illetve az akciódráma egésze középpontjában az Operation Treadstone állna, s ennek megfelelően a széria tervezett címe is Treadstone lenne. A Treadstone elnevezésű titkos projekt a CIA black ops programja, amit a Bourne-filmekből is ismerhetünk, no meg persze Robert Ludlum regényeiből. A sorozat a tervek szerint az Operation Treadstone eredetét, valamint mai akcióit mutatná be. A titkos művelet során viselkedésmódosító eljárásokkal "gyártanak" ügynökökből megállíthatatlan, szuperembernek számító bérgyilkosokat. A történet középpontjában alvóügynökök lesznek, akiket világszerte egyre másra felébresztenek, hogy folytassák halálos küldetésüket.