Szekeres Viktor
Folytatás lehet a The Rock-féle Nagy zűr Kis Kínában
Dwayne Johnson nem a klasszikus feldolgozásában gondolkodik.
2015-ben írtuk meg először, hogy elkezdtek dolgozni a Kurt Russell főszereplésével 1986-ban készült Nagy zűr kis Kínában (Big Trouble in Little China) című kultfilm feldolgozásán, s akkor arról volt szó, hogy Jack Burton szerepét az új verzióban Dwayne Johnson, az egykori The Rock alakíthatja. Az új film forgatókönyvét az az Ashley Miller és Zack Stentz kezdte el fejleszteni, akik az X-Men: Az elsőket is írták.
Azóta nem nagyon lehetett hallani erről a filmtervről, ami általában az elsüllyedést szokta jelenteni, azonban Hiram Garcia, Johnson produkciós cégének, a Seven Bucks Productionsnek a produkciós vezetője elmondta, hogy még mindig asztalon van a projekt, ami nem feldolgozása lenne a klasszikusnak, hanem a történetének folytatása.
Az 1986-os változatot John Carpenter rendezte Gary Goldman és David Z. Weinstein forgatókönyvéből, akik egy kosztümös westernnek képzelték el a sztorit, de W.D. Richter azt a jelenbe hozta át. A történet Jack Burtonről szólt, akit megkeresett egy régi barátja és a segítségét kérte, ugyanis menyasszonyát egy gonosz varázsló emberei elrabolják.