Szekeres Viktor

Franchise-t terveznek a Sicarióból

További Sicario-filmek érkezhetnek.

Aki látta a Sicario második részét, annak egyértelművé vált azonnal, hogy a film nem az első rész szellemében készült (ettől még persze korrekt volt), azt bármilyen címmel leforgathatták volna, a stúdió értelemszerűen azonban ezzel a branddel érezte biztosítottnak a sikert. A számításai pedig be is váltak, hiszen bevétel tekintetében A zsoldos lepipálta az első részt. És természetesen innentől kezdve érkezni fognak a további epizódok.

Ez pedig már csak azért sem meglepő, mert a forgatókönyvíró, Taylor Sheridan mindig is afféle antológia-sorozatként képzelte el a Sicariót, ami a Mission: Impossible-szériához hasonlít, mely az eddigi részek során nem tartalmazott szinte semmi szerializációt (ez most fog ott változni), epizódjai külön álltak, és minden részt más készített (ez is most változik meg).

Még nincs konkrétum a Sicario 3 kapcsán, csak annyit vehetünk biztosra, hogy új, ismét belevaló rendezőt fog kapni, és azt rebesgetik, hogy Emily Blunt első részbeli karaktere is szerepelni fog benne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #7
    Hát, azért nem lennék biztos benne, hogy pl. ano Greenaway-t vagy Hartley-t a pénz késztette volna a filmgyártásra. És még sokáig lehetne sorolni az önmegvalósítást előtérbe helyező rendezőket.
  • molnibalage83 #6
    A baj az, hogy az első rész is totál semmilyen volt és orbitális ökörségek is voltak benne. Már eleve nem értem, hogy minek kellett 2. rész. Most meg Franchise? Egy 6 pontos filmből...? Mondjuk a Fast and Furious széria után nincs kérdésem, a fogadó közösség áltagos szellemi színvonalát illetően..
  • zetortraktor #5
    Sajnálom, hogy nem tetszett a második rész. Tény, hogy nem művészieskedtek benne, de nem is hiányzott. Gondolom, neked túl brutális volt, de ez van, nem mindenkinek jöhet be. Tény, hogy volt benne valami az európai, nyersebb stílusból, de akinek bejött az ACAB vagy a Gomorra (azokat ne próbáld be, azok még durvábbak), annak jó eséllyel be fog jönni ez is.

    Lehet, hogy baromira nem illene ide, de a harmadik részt meg kéne próbálni egy ázsiai rendező kezébe adni, és egy jó producerrel az is működőképes lehetne.
  • Prof William #4
    Alig várom a Dum és Dumber, esetleg a 12 Dühös Ember univerzumot. :)
  • Zombee #3
    Mainstream-nek még nem mondanám ezekkel a bevételekkel. Saccra lehet rajta 20 milliós nyereség. Ami nyilván nem rossz, az is pénz a stúdiónak, de nem is egy bankrobbantó. Franchise-t azért nem ilyen filmekből szoktak csinálni, meg azért elég vékony jégen táncolnak, itt azért a két főszereplő sokat dob, ha lecserélik Dave Bautistára meg Scott Adkins-ra őket, mehet is a tékák alsó polcaira ugyanezzel a sztorival.
  • kalapos01 #2
    Húúú, mert vannak filmek, amiknél nem a pénz a lényeg, buhuhú!

    A kérdés csak az, hogy miért fáj a hisztiskurváknak az, hogy ha érdekli a nézőket valami, akkor abból többet kínálnak neki?