Szekeres Viktor

A Sicario 2 az első részt is lepipálhatja

Tipikusan felesleges folytatásnak tűnt, de beválhatnak a gyártók számításai a Sicario 2 kapcsán.

A Sicario nem olyan film volt, ami folytatás után kiáltott volna, ráadásul a bevételei sem arra utaltak, hogy hatalmas anyagi sikerrel lenne dolgunk, amiből ki lehet sajtolni újabb dollárokat, azonban a 3-szoros Oscar-jelölt gyártója megmutatta, hogy jobban ért a mozis bizniszhez, mint az egyszeri néző.

Miután az első Sicario Amerikában 47, a világ többi részén pedig 38 millió dollár bevételt hozott 30 milliós költségvetés mellett, addig a folytatás, a Sicario 2. - A zsoldos 7,5 milliós pénteki napja révén úgy tűnik, hogy 18-20 milliós kezdést fog produkálni, ami a papírforma alapján simán elrepítheti a filmet 50 millió dollárig, vagyis lepipálhatja az elődöt, ami 3 éve két heti limitált vetítés után 12 millió dollárt termelt első, országos hétvégéjén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #6
    Az első részt nem a nevekkel adták el, és pont, hogy ők simán DVD-kompatibilis nevek, az első résznek Emily Blunt volt a húzója, de ettől még nem nagyon pakolták a plakátra őket, ahol meg igen, ott egy bazi nagy Blunt-fej volt. Az egy Denis Villeneuve-film volt, eladta a rendező, a kutyát nem érdekelte Del Toro meg Brolin, előbbi előtte egy szerb filmben haknizott (ami egyébként fasza lett). (Az mondjuk elég röhejesen hangzik, hogy egy ilyen művészieskedő akciófilmet DVD-re kell pakolni, azért jelölték Oscarokra. Meg, ahogy nézem az IMDB-n, 150 másik jelölést is kapott.)

    " az alapján nagyon komoly franchise-t én nem látok ki belőle. "

    Olcsó és sikeresebb, mint az első rész. Ha az után jött a folytatás, akkor ezután pláne fog jönni. A kritikák teljesen korrektek, a vélemények 2/3-a pozitív, és a negatívok egy része is azért negatív, mert az első részt kereste benne, szóval SZERINTEM ez pont egy franchise kezdése.

    Nem komoly, amolyan középkategóriás bevétel tekintetében, de már megvan a brand, amit tudnak nyüstölni a mostani szereplők nélkül is, csak megint kell hozni egy olyan keményebb rendezőt, mint Sollima.
  • molnibalage83 #5
    Kb.
  • Zombee #4
    Ha nem Benicio Del Toro és Josh Brolin van benne, hanem Mark Dacascos és Bruce Willis, akkor simán lehetett volna DVD/VOD film is az első rész. Épp tegnap láttam, szóval friss az élmény, az alapján nagyon komoly franchise-t én nem látok ki belőle.
  • molnibalage83 #3
    A határon átvivős jelenet értelmetlenné teszi a filmet annyira bugyuta volt. Engem ott vesztett el a film onnen helyenként áttekerve nézte meg. Számomra egész egyszerűen eléképesztő, hogy mekkora ökörségekre képesek rábólintani, hogy "akkor ez így legyen".

    Eddig két videó kritikát láttam róla (vagy csak egyet, emlékszik a fene, házimunka közben hallgattam), abból az egyiknek biztos nem tetszett annyira (Otherworld-ö)
    .
    Port.hu-n már az első rész alatt van majdnem 1 egész ponttal, imdb-n még nem, de jellemzően 0,5-1 pontot esnek a filmek a bemutató után hónapokkal vagy 1 évvel. Metacriticen az 1 és 2 között kb. szakadék van. Rottenen dettó.

    A számok és vélemények elég konzisztensek.
  • kalapos01 #2
    Nem minden film való mindenkinek - nálad a pont, hogy ha nem sikerült megfejteni a logikát, akkor a Sicario nem a te filmed, és hülyeség lett volna megnézned a kettőt. Ettől persze még ez a lepipálás nem értékelések függvénye, de nem nagyon sikerült értelmezned a szavakat, és holmi véleményekről írsz, amik... kit is érdekelnek? (De még, ha a kritikákra is célzol, azok is inkább pozitívak.)

  • molnibalage83 #1
    Az eddigi értékelések szerint nagyon nem és az első rész is egy semmilyen film volt. Véres, de ennyi. A film csúcsjelente konkrétan meg logikai ökörség volt. Nekem nagyon nem tetszett az első rész sem. Kb. végigszenvedtem oszt csá.