Szekeres Viktor

7 vérfagyasztó nap - itt a szinkronos előzetes

Itthon mozikba kerül a 7 Days in Entebbe.

Nagy meglepetésre mozikba kerül itthon a 7 vérfagyasztó nap (7 Days in Entebbe), legalábbis jelen állás szerint az Intercom filmjének magyar premierje május 10-ére van kitűzve, de már láttunk arra példát, hogy a kinti gyenge szereplés miatt visszavonnak egy bemutatót. Most talán nem ez lesz a helyzet, hiszen a filmet már március közepén bemutatták Amerikában, és már akkor kiderült, hogy ott 5 millió dollárnál nagyobb összbevételre nem számíthat.


A hivatalos szinopszis a következő: "Egy vakmerő terroristatámadás a modernkori történelem legmerészebb, legizgalmasabb túszszabadító akciójához vezetett. Négy végsőkig elszánt támadó (köztük Rosamund Pike és Daniel Brühl) 1976 nyarán eltérített egy turistákat szállító repülőgépet, és Uganda diktátorától kért menedéket. A túszok ezzel belekeveredtek egy világpolitikai szerencsejátékba, miközben a rájuk vagy ellenük licitálók számára nem az ő megmentésük volt a legfontosabb szempont. Az idő fogyott, a gépeltérítők fenyegetőztek, a békés megoldás egyre távolabb került. De volt, aki tudta, mit kell tennie. Az izraeli titkosszolgálat soha nem látott vakmerőségű tervet dolgozott ki, és a világ e távoli pontján megostromolta az aláaknázott repteret. Ha a lehetetlennek látszó művelet sikert arat, talán megakadályozható a vérontás. De a siker egy hajszálon múlik, és a forróságban minden ideg pattanásig feszül…
A Narcos című sorozat rendezője a pontos történelmi tények alapján készítette el a minden pillanatában vérfagyasztóan izgalmas, mégis igaz történet filmváltozatát.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!