Szekeres Viktor

Itthon is nagy siker a Tomb Raider, azonban egy meglepetés film még így is leverte

A Tomb Raider sikeréhez nem fér kétség, de a film mégsem volt képes megszerezni az első helyet itthon.

Amerikán nagyot zakózott a Tomb Raider, azaz a netezők által sokszor csak "hülye amerikaiaknak" titulált közönség újabb játékadaptációt buktatott meg belföldön a Warcraft és az Assassin's Creed után (de említhetnénk olyan folytatás filmeket is, mint a Transformers 5 vagy A Karib-tenger kalózai 5). Azonban a TR, mint az előbb említett négy film, Amerikán kívül tarol, és ha nemzetközileg jól szerepel, akkor nem meglepetés, hogy itthon is.

Nálunk az első hétvégéjén 63 moziban 63 322-en látták az akciófilmet, amivel 103 milliós bevételre tett szert a forgalmazó Forum Hungary és a mozik. Azonban még ez sem volt elég a toplistás első hely megszerzéséhez, ugyanis a Nyúl Péter minden előzetes várakozást felülmúlva 82 566 nézővel debütált, ami döbbenetesen nagy eredmény. És váratlan is, tennénk hozzá, hiszen bár a családi mozi sikeres Amerikában, már 102 millió dollárnál tart, de Amerikán kívül egyelőre elég visszafogottan szerepel a maga 43 millió dollárjával, már pedig kizárt dolog, hogy csak itthon lennének kedveltek Beatrix Potter könyvei, amik a film alapját adták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    Ez elméletben nagyon jól hangzik, a kérdés csak az, hogy ebben a gondolkodásban mi a magyaros? A belga, amerikai vagy perui családok nem így gondolkodnak? Szinte sehol máshol nem szakított ekkorát a film. A másik kérdés, hogy ha kelendőbb a családi mozi, akkor a gigasiker Pixar-filmek itthon miért sülnek be sorra 20-30 ezer nézővel, ha nem folytatások? Itthon még a tavalyi családi etalon, a Jumanji is kábé 30 ezer nézővel kezdett.

    Azért a 80 ezer néző a legtöbb képregényfilmet is veri, elég magas szám.
  • halaszlo #1
    Szerintem ennek semmi köze Beatrix Potter könyveihez, hiszen mi is úgy néztük meg, hogy nem is ismerjük azt. Egyszerűen a családi mozi kelendőbb. Mi már inkább csak a gyerekek miatt megyünk moziba és szerintem sok család így van vele.