SG.hu·

Gyorshajtásra késztetnek a Halálos iramban filmek

Gyorshajtásra késztetnek a Halálos iramban filmek
Sebesebb vezetésre késztetik a Halálos iramban sorozat filmjei a nézőket - derítették ki amerikai kutatóik, akik kimutatták, hogy az akciófilmek bemutatása utáni hétvégéken jelentősen megnőtt a sebességtúllépés az utakon.

Anupam Jena, a Harvard Egyetem orvostudományi iskolájának kutatója és kollégái tanulmánya szerint a gyorshajtás miatti büntetések száma ugyan nem nőtt meg, de a megbüntetettek sebességtúllépése igencsak megugrott: számtalan sofőrt kaptak rajta azon, hogy a megengedettnél óránként mintegy 64 kilométerrel nagyobb sebességgel hajtott, ráadásul a gyorshajtásokat a mozik környékén észlelték a rendőrök. A sikeres amerikai akciófilmsorozat - amelynek nyolcadik részét tavaly mutatták be és már készül a kilencedik része - középpontjában az illegális utcai autóversenyek állnak. A 2001-ben bemutatott első film óta a Halálos iramban eddig 4,4 milliárd dollárt forgalmazott a mozikban.

A harvardi kutatás azon ritka példák egyike, amely kimutatta, milyen hatással vannak a mozifilmek az emberek magatartására. "Sok vita folyik manapság arról, milyen hatással vannak a filmek és más média az emberekre. Ezt igen nehéz tudományos kutatásban tanulmányozni" - idézte a The Times brit napilap Anupam Janát.

"Nehéz valakinek a magatartását erőszakosabbra változtatni. De nem nehéz gyorsabb vezetésre késztetni valakit, aki már amúgy is vezet" - hangoztatta a kutató, aki kollégáival a Maryland államban a rendőrség által az elmúlt öt évben gyorshajtásért kiszabott és az interneten nyilvánosságra hozott mintegy 200 ezer büntetést elemezte. A kutatóknak ez alapján sikerült összehasonlítaniuk a sebességhatár átlépését a Halálos iramban-sorozat filmjeinek bemutatója előtti és utáni időszakban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2018. 02. 08.. 15:37||#5
Nem a hatóságok a hibásak. Azt mondtam, kvázi bűnüldöző szervként funkcionál a filmbeli csapat, már egyenesen őket keresi meg valamelyik részben a titkosszolgálat.
Amúgy meg ja, a Halálos iramban mesefilm, kb. annyira valóságos, mint a Gyűrűk ura vagy a Csilalgok háborúja. 😊
Utoljára szerkesztette: Zombee, 2018.02.08. 15:37:32
© Zombee2018. 02. 08.. 15:33||#4
Jártál te mostanság emberek között? 😊 Tömegesen mászkálnak teljesen tudattalanul vagy a telefonjukba temetkezve. Kerékpárúton, közúton gyalogolnak át, nem törődve, ki jön, mi jön, hol az átkelő. A nyuggerek úgy rongyolnak át a piroson a bevásárlókocsival...

Ajánlom figyelmedbe a Haláli hullák hajnalát (2004-es brit komédia), az olyan szépen bemutatja ezeket a dolgokat is.
© muerte22018. 02. 08.. 15:00||#3
A valosagban zombit legyeilkolni egyebkent is nehez lenne. 😄
© Zombee2018. 02. 08.. 00:06||#1
Már rég nem az illegális autóversenyekről szól a széria, hanem egyre nagyobb bűnözőket fognak el a hatóságok helyett.
Mellesleg ha megnézek egy Péntek 13 filmet, még nem leszek machetés gyilkos.