Szekeres Viktor

Zseniális fantasyből lesz tévésorozat

Lehet, hogy nemsokára Gyűrűvilág-sorozatot nézhetünk.

A Syfy, illetve The Sci-Fi Channel kétszer is megpróbált tévésorozatot készíteni a Larry Niven-féle Gyűrűvilágból (Ringworld), azonban mindkétszer kudarcot vallottak, így most az Amazonon a sor, mely saját digitális szolgáltatására, a Prime-re elkezdte fejleszteni a szériát, mely Louis Gridley Wuról szól, aki elég unott fazon és éppen a 200. születésnapját ünnepli, amikor lehetőséges nyílik egy idegen világba elnéznie. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ki fogja írni a szkriptet, de az sejthető, hogy a projekt elég nagyszabású lesz, hiszen a hírek szerint az Amazon elkezdte keresni a saját Game of Thrones-át.

A Gyűrűvilág hazai hivatalos tartalma (már, ha lehet így nevezni ezt az ajánlót) a következő: "Az Ismert Univerzum legnagyobb csodája, az idegen lények építette Gyűrűvilág számos értelmes faj érdeklődését felkelti. Sokan indulnak felkutatására az űr legtávolabbi zugaiból, s bár céljaik különbözőek, az expedíció során néhányuk még az együttműködés törvényét is megtanulja… Larry Niven klasszikus regénye az Aranykorban oly népszerű „kemény” irányzatot követi, igazi Science Fiction, melyben jól megfér az akció a rejtelemmel, a lélegzetelállító kaland a nagyon is valószerű tudománnyal."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atisz #7
    Az a "fantasy" még mindig sci-fi :)
  • esztyopa #6
    Ez ám a művészet /no meg profitbánya !/
    Egy zseniális műből folyatásos bélsarat készíteni...
  • Cyberdog #5
    Sajna magyarul csak egy árva regény jelent meg a Larry Niven Gyűrűvilág univerzumából. Pedig, számos regény született, képregény és videojáték is és még egy minisorozatot is elkezdtek fejleszteni 2003-ban, amelyet a SCI-FI Channelen vetítettek (most már Syfy) volna, de azt végül elvetették. A HALO alapja is, Larry Niven Gyűrűvilág univerzuma.

  • scagnetti #4
    Pedig már van egy Game of Thrones az űrben sorozat, ez pedig a The Expanse.
  • Ulrich von #3
    Hát azt biztosabb nehezebb lett volna rímbe szedni, hogy "Egy Gyűrű a következő ascenzióval és deklinációval:(...)"
  • zetortraktor #2
    pedig a leírás nagyon kiabál: " igazi Science Fiction, "

    lehet, hogy a gyűrű az oka:D

  • Ulrich von #1
    Végre leesett, hogy mi nem stimmel - fantasy?