SG.hu·

Új előzetest kapott A legsötétebb óra

Új elõzetest kapott A legsötétebb óra
Gary Oldman magyarul visszaadhatatlan Churchill szerepében.

Új előzeteset kapott A legsötétebb óra, de akit nem érdekel a lenti videó, az elolvashatja a szinopszist ír, hiszen ebből is kiderül, hogy miről szól a film: "Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért.
A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét.
"


Itthon január 18-án fogja bemutatni a UIP-Duna Film a Gary Oldman főszereplésével készített A legsötétebb órát (Darkest Hour), mely kapcsán sokan máris legalább egy Oscar-jelölést biztosra vesznek - természetesen a férfi főszereplőit. Az Amerikában november 22-től játszott alkotást Joe Wright rendezte, a további szereplők között pedig ott lesz John Hurt, Lily James, Ben Mendelsohn és Kristin Scott Thomas is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2017. 10. 02.. 07:22||#4
Jó, hagyjuk. A rengeteg azonos időben készülő azonos témájú film mind merő véletlen. Magyarázzál még kérlek!
© zetortraktor2017. 10. 01.. 04:25||#3
Igen, biztos, hogy lopják, mert arra gondolnak, hogy "csináljunk olyan filmet, mint a másik, mert bár be sem mutatták még, sőt, 2-3 év van a peremierjéig, de az a biztos siker. az, amiről már van/lesz egy film" - ilyet akkor is csak valami gyépés gondolna, ha az egyik véletlenül siker lenne, és azt hinné, hogy azért siker, mert egy angol miniszterelnökről szól, hiszen az a tuti sikerrecept. (komolyan van, aki azt hiszi, hogy egy film fejlesztése az nem marha hosszú folyamat, és amikor kiderül, hogy jön egy, akkor be lehet indítani egy újabbat?)
© Ender Wiggin2017. 09. 30.. 21:35||#2
van egy másik churchill-film is (mert ugye mindig lopják egymástól az ötleteket), arról semmi hír az SG-n...
© Montanosz2017. 09. 30.. 12:28||#1
Várós...