Ötvös Tibor

A szépség és a szörnyeteg - csupán leporoltak egy klasszikust

A szépség és a szörnyeteg nem más, mint a klasszikus Disney rajzfilm élőszereplős változata, szóval aki azt látta, annak igazából egy-két dalon kívül semmi újat nem mutat a film. Mégis érdemes megnézni.

Hogy tetszett A szépség és a szörnyeteg?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
A Disney a jelek szerint két módját látja a klasszikus mesék újragondolásának. Vagy valóban átértelmezik a történteket és teljesen más szemszögből mutatják be a történteket ((lásd Demóna) vagy pedig szinte szóról szóra lemásolják a rajzfilmet (pl. Hamupipőke). A szépség és a szörnyeteg az utóbbi csoportba tartozik. Bár kapunk pár új dalt és a régiket is néhány helyen kibővítették, de nagyjából az 1991-es mesét kapjuk meg, néha gagyi CGI-vel és egy idegesítő főszereplővel. De először gyorsan essünk túl a kötelezőn, azaz a feltehetően mindenki által ismert alaphelyzeten.

Adott egy beképzelt és önző herceg, akit megleckéztet egy varázslónő. Egy szörnyeteggé változtatja és kap egy rózsát is, ami ha lehullajtja utolsó szirmát is, örökre a nem kívánt bőrében reked. Ezen csak az őszinte szerelem változtathat, azaz ha valaki ilyen külső mögött is meglátja a csodás belsőt, visszanyeri emberi alakját. Ez lesz Belle, aki természetesen különc, hiszen nő létére könyveket olvas és feltaláló apja találmányaiban segít. Városába érkezik Gaston, az alfahím aki persze őt nézi ki magának. A cselekmény innen a következőképpen alakul: Belle apja elvetődik a kastélyba, a lány utána megy, felajánlja magát apja helyett, Gaston meg akarja ölni a szörnyet, egymásra találnak a szerelmesek és boldogan, míg meg nem.



Mindez persze igen szépen megvalósított környezetben zajlik és a legtöbb szereplő jól is lett kiválasztva. Luke Evans a piperkőc Gaston szerepében egyszerűen zseniális és már csak miatta érdemes megnézni a filmet. Szintén telitalálat Belle apja, az özvegy Maurice, aki hozza a tőle elvárt magas szintű karakterábrázolást. A film gyenge pontja azonban éppen a főszereplő, Belle. Nem igazán értem, hogy ki tartotta jó ötletnek Emma Watson szerződtetését erre a szerepre, de nagyot hibázott. Legalább az első felvételeknél látnia kellett volna, hogy ez nem fog működni. Semmi érzelmet nem lehet levenni az arcáról, Seagalosan két képet tud vágni akár énekel akár éppen drámai jelenetben van.

Ki kell még emelni Josh Gad figuráját, aki az összes sztereotípiát felsorakoztatja, amit csak a melegekről gondol az ember és éppen ezért nem is vicces a jelenléte. Elvileg ugyanis ő lenne a megszokott mókás társ, aki itt éppen Gaston szárnysegédjeként sodródik az eseményekkel, bár láthatóan csak próbálja kimutatni vonzalmát a háborús hős iránt. Amit még szintén kérdőjelekkel kell fogadni, az a számítógépes grafika. Bizonyos effektek, szereplők ugyanis nem sikerültek túl jól, pedig ez 2017-ben már alapelvárás lenne egy ekkora büdzsével rendelkező filmnél.



Ezen felül azonban nincs nagy gond A szépség és a szörnyeteg új változatával. Arra azért mindenki készüljön fel, hogy a '91-es meséhez képest nagyjából 40 perccel hosszabb lett a film, ezt az időt azonban nem egyedi új elemekkel pótolták ki, hanem kibővítették a dalokat és írtak hozzá pár újat is. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a film egy musical, szóval az átlagos Disney-mesénél többet dalolásznak benne, így aki rosszul van ezektől, az ne menjen el a filmre. A szépség és a szörnyeteg elsőre egy teljesen felesleges mozinak tűnik, ám jobban belegondolva egy új generáció számára teheti elérhetővé ezt az amúgy szép történetet. Szóval a főszereplő balga kiválasztása és a néha bántóan rossz CGI ellenére ajánlom mindenkinek, aki szereti a szép történeteket és a boldog befejezést.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast)
magyarul beszélő, amerikai musical, 129 perc, 2017
12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Bill Condon
Forgatókönyvíró: Evan Spiliotopoulos, Stephen Chbosky
Operatőr: Tobias A. Schliessler
Zene: Alan Menken
Producer: Don Hahn
Vágó: Virginia Katz

Emma Watson (Belle)
Dan Stevens (A szörnyeteg)
Luke Evans (Gaston)
Ewan McGregor (Lumiere)
Gugu Mbatha-Raw (Plumette)
Emma Thompson (Mrs. Potts)
Stanley Tucci (Cadenza)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #5
    Mondjuk nem csodálkozom, hogy sokan unatkoztak a film alatt ... 7 éves gyerekkel voltunk, szinte csak felnőttekkel volt tele a mozi ... és hiába az élőszereplős újrajátszás, mégiscsak újrajátszás.

    A Demóna szerű feldolgozásokat sokkal jobban kedvelem ... de még a Hamupipőke is tök jó volt.
  • pddchris #4
    Szóval már megint egy hülye kritikus aki Emma Watson miatt akadt ki! Ha belegondolsz te idióta senki más nincs, aki el tudta volna ilyen jól játszani Belle-t! És a CGI nem ront rajta, sőt nagyon is kellett hozzá!