SG.hu·

Tovább csúszik a Bad Boys 3

Tovább csúszik a Bad Boys 3
Még később kerül mozikba a Bad Boys-sorozat harmadik része.

Nyáron azt hittük, hogy már biztosra vehetjük azt, hogy mikor láthatjuk a harmadik Bad Boys-filmet, a Bad Boys for Life-ot, azonban most ismét halasztott egyet a premierjén a Sony stúdió. Eredetileg pont jövő hétvégére volt belőve a film, majd egy halasztás után ebből 2018. január 12-e lett. Most pedig kiderült, hogy ekkor sem láthatjuk a filmet, az csak 2018. november kilencedikén érkezik meg Amerikába. Ez persze azt is jelenti, hogy a Bad Boys 4 jó eséllyel nem kerül mozikba 2019. július harmadikán, hacsak nem egyszerre forgatják a harmadik filmmel.

A filmről egyéb információt továbbra sem tudni, de Will Smith és Martin Lawrence is vissza fog térni. Kérdés, hogy a közönséget mennyire fogja érdekelni a moziban évek óta nem látott Lawrence, aki nemrég már tévésorozattal is próbálkozott. Persze filmbéli társa, Will Smith bukásai ellenére még mindig szupersztárnak számít, mint ahogy a Bad Boys cím is jól hangzik, annak ellenére, hogy a sorozat első két része jó régen, 1995-ben és 2003-ban került bemutatásra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© petrov1442017. 03. 02.. 15:25||#3
Bírtam M L filmjeit, de eljárt felette az idő, a társa jobban öregedett... mackós már
© Jawarider2017. 02. 22.. 17:43||#2
Addig csúszik, hogy olyan öregek lesznek már, hogy arról fog szólni a film, hogy
1, tengerparton pihennek nyuggerként és ott történik vmi baj.
2, vagy a a szokásos már csak pár napom van a nyugdíjig...
© professional2017. 02. 09.. 09:52||#1
Májk Láááuri! 😄