SG.hu·
Már tudjuk, melyek az idei Oscarra legesélyesebb filmek

A kritikusok átadták mozifilmes díjaikat Amerikában.
Sokan szoktak fújni az Oscar-díjra, illetve összeesküvés elméleteket gyártanak egy-egy sikerhez, azonban a többség elfeledkezik arról, hogy az Oscaros filmek zömét már a gálát megelőző hónapokban is teletömik díjakkal, azaz nagyon sok szervezet, legyen szó akár szakmai, akár kritikusi csoportosulásokról, ért egyet előzetes a tél cégi Oscar-döntéssel. És éppen ezen díjak miatt kiszámítható az Oscar, hiszen a kritikusi vélemények alapján nagyjából be lehet lőni a díjra legesélyesebb produkciók címeit, színészek, illetve filmesek neveit.
Vasárnap került megrendezésre a Critics’ Choice Awards Amerikában, és a kritikusi díjátadót a már hónapok óta nagy esélyesnek emlegetett La La Land söpörte be, hiszen 8 elsőséget is elhalászott a konkurencia elől - többek között a legjobb filmét, a legjobb rendezőjét és a legjobb forgatókönyvét. A legjobb színésznő Natalie Portman (Jackie) lett, a legjobb színész díját pedig Casey Affleck (Manchester By The Sea) kapta - utóbbi filmet kiáltották ki egyébként a La La Land egyik legnagyobb ellenfelének (a forgatókönyvért járó díjon osztozott is a La La Landdel), valamint természetesen a Moonlightot. A Moonlightból Mahershala Ali a legjobb férfi mellékszereplő lett, míg a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést Viola Davis (Fences) zsebelhette be.