Szekeres Viktor

George Lucas kiszállt az Indiana Jones-sorozatból is

George Lucas nem fog részt venni az új Indiana Jones-epizód készítésében.

Az Indiana Jones-filmsorozat három fő pillére Harrison Ford, Steven Spielberg és George Lucas volt, azonban az ötödik rész forgatókönyvét író David Koepp azt nyilatkozta a Collidernek, hogy tudomása szerint Lucas nem vesz részt a filmben, neki legalábbis semmilyen kapcsolata nincs vele a folytatás kapcsán. Persze mindez nem akkora meglepetés azt követően, hogy az ugyancsak LucasFilm által Star Wars-filmekből is kiszállt a filmes a stúdió Disney-nek történő eladását követően. Koepp az interjúban még azt is elárulta, hogy a tervek szerint 2017 októberében kezdődnek a film forgatása.

Mint ismeretes, a Walt Disney Pictures jó ideje bejelentette, hogy 2019. július 19-én lesz az amerikai premierje az ötödik Indiana Jones-mozifilmnek, valamint az is kiderült, hogy az egyelőre cím nélküli produkcióban természetesen a fő producerek személye (Kathleen Kennedy és Frank Marshall) sem változik majd. A forgatókönyvet író Koepp jegyezte egyébként az előző részt is, a Kristálykoponya királyságát. Az író meglehetősen foglalkoztatott, ha hollywoodi popcornról van szó, olyan alkotások viselik a nevét, mint a legutóbbi Jack Ryan-epizód, a Fék nélkül, a Pánikszoba, az Angyalok és démonok, a Világok harca, a Pókember és az első Mission: Impossible-epizód.

Az Indiana Jones-franchise 1981-ben indult útnak Az elveszett frigyláda fosztogatóival (Raiders of the Lost Ark), mely Amerikában összesen 248 millió dollár bevételt termelt, a világ többi részén pedig 142 milliót. 1984-ben érkezett a folytatás, az Indiana Jones és a végzet temploma (Indiana Jones and the Temple of Doom) 1989-ben pedig a harmadik rész, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Indiana Jones and the Last Crusade). Mindkét film hatalmas sikert aratott, bár Amerikában visszaestek a bevételek: előbbi 28 millió dollárból hozott hazájában 180 milliót, Amerikán kívül pedig 153 milliót, míg utóbbi 197, illetve 277 milliós számokat produkált 48 milliós költségvetésből.

A sorozat 2008-as felélesztése, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull) azonban csak az első hétvégi bevételeiből élt, azok pedig gyorsan zuhantak a sok negatív vélemény hatására. Ettől függetlenül a 317 milliós amerikai bevétel kiemelkedőnek számít, de a 470 milliós nemzetközi hozam sem rossz. Az viszont biztos, hogy egy új epizód ezeket az adatokat simán túl fogja szárnyalni, köszönhetően a borítékolhatóan magas nyitányának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #8
    Harrison Ford lesz a film főszereplője.

    (Egyébként meg nem hiszem, hogy újszerű lenne a koncepció, hogy egy karaktert idővel más játszik el. Elég nagy gáz lenne, ha egy színész kiszállása után a karakternek is a sírba kéne mennie.)
  • zetortraktor #7
    "Már a 4. rész is erőltettet volt."

    Megnézted. A nézők megnézték. Ez az "érdemes folytatni" definíciója.
  • Dagohun74 #6
    így van. Harrison Ford nélkül ne hívjuk Indiana Jones-nak. Ő viszont már (sajnos) öreg, nem kicsit hanem nagyon.
  • xido #5
    Anno lehetett volna SW-ket is gyártani,együtt öregedni a szereplőkkel,mélyíteni a hatalmi viszályt,spinoffozni,de akkoriban sajnos vagy szerencsére nem rétestésztákban gondolkoztak,hanem törekedtek új ötletekre...
  • Jawarider #4
    Szép volt, jó volt, köszönjük, ennyi.

    Anno kellett volna folytatni Indit, nem most.
  • Dagohun74 #3
    Szerintem nem kellene erőltetni az Indiana Jones-t, elmúlt, szép, volt köszönjük ennyi. Már a 4. rész is erőltettet volt. A SW számomra is 1-6-ig. Bár lehet adok még esélyt a az ideinek.... hátha.
  • Ender Wiggin #1
    Ebben az a szomorú, hogy Jones is a mészárosoké lett (Disney).