Szekeres Viktor
Inferno - Ilyen egy modern akciófilm
A ma akcióhőse ismét egy tanárember, a ma akcióit nem robbanások és körbeforgó kamerák szegélyezik, a ma rosszfiúi pedig nem kétdimenziós figurák.
Hogy tetszett az Inferno?
Le a kalappal Dan Brown előtt, még akkor is, ha sokan csak átpörgetik a meglehetősen komoly kutatómunkát igénylő ismeretterjesztő részeket a modern puzzle-thrillerként aposztrofálható könyveiben, melyeknek rengeteg követője akadt az elmúlt években. A pörgős, rejtvényfejtős popcorn klónregények adaptációi azonban meglepő módon nem nagyon tűntek fel mozikban, a Robert Langdon-sorozat darabjait (A Da Vinci-kód, Angyalok és démonok), alig követte néhány darab, és még a nem könyvalapú sorozatok, mint A nemzet aranya is elhalni látszanak. Az Infernóra így akár azt is mondhatnánk, hogy üde színfoltot, hiányműfajt képvisel a mozifilmes palettán.
A történet eléggé in medias res indul. A prof egy kórházi ágyban tér magához egy ismeretlen helyen, hülyeségeket hallucinál (idegesítő jelenetekről van szó) és nem sokkal később megpróbálják megölni, így menekülőre fogja az őt ápoló orvosnővel. Minden más menet, pontosabban rohanás közben derül ki, ahogy a prof amnéziája tisztul, ahogy partnere mesél neki, illetve beszéltetni próbálja. Mindez elég esetlen expozíciós eszköz, de működik, ahogy mi is a főhőssel együtt tanuljuk a dolgokat, melyek természetesen egy összeesküvéshez vezetnek, ami az emberiség kiirtásába is torkollhat.
Ron Howard filmje közel sem annyira tanító jellegű, mint a könyv, sok "sallangot" kivágtak belőle, de még így is bővülhet a nézése közben a tudástárunk, van tehát hivatkozási alapunk a művelődésre. Annak ellenére, hogy Budapesten készült a film, cseppet sem látványosak a magyar díszletek. Egyrészt sok a belső, ami a többségnek fel sem fog tűnni, másrészt az olasz és a török helyszínekről észrevétlenül váltanak át a hazaiakra, így szó sincs arról, hogy Tom Hanks és Felicity Jones nonstop a budapesti utcákon kergetőzne a rosszfiúkkal. Mert kergetőzés bizony van, az igen jó tempójú akciójelenetek inkább effélékből állnak, nem annyira lövöldözésekből.
Az Inferno egy modern akciófilm. Egy olyan mozi, ami azt az érzetet kelti a nézőben, hogy egy nagyon intelligens filmet néz, így elégedett lehet magával, hogy nem csupán agyatlanságokra vásárol jegyet. Valójában persze nincs sok különbség az Inferno és egy jobban sikerült Jason Statham-daráló között, sőt, kritikánk tárgya, ha lehet még popcornosabb. A rejtvényeivel és a konyhafilozófiájával csupán az okosság látszatát kelti, minden megoldás adja magát, a szerkezete fonalas, cseppet sem sandbox a film, inkább csak egy rail shooterre hasonlít. De egyáltalán nem ciki, szórakoztató és izgalmas annak ellenére, hogy pontosan tudjuk, hogy ki fog élni és halni, illetve, hogy milyen irányba csavarodik a sztori.
Most már csak az a kérdés, hogy 1.) Hollywood miért várt ilyen sokat az Inferno megfilmesítésével, 2.) mikor érkezik a negyedik Langdon-történet, Az elveszett jelkép (illetve a jövőre kiadásra kerülő Origin), 3.) és, hogy miért nem merült fel komolyabban Hollywoodban, hogy megfilmesítsék a másik két Dan Brown-könyvet, A megtévesztés fokát, valamint a Digitális erődöt? Pénz biztos lenne bennük.
A történet eléggé in medias res indul. A prof egy kórházi ágyban tér magához egy ismeretlen helyen, hülyeségeket hallucinál (idegesítő jelenetekről van szó) és nem sokkal később megpróbálják megölni, így menekülőre fogja az őt ápoló orvosnővel. Minden más menet, pontosabban rohanás közben derül ki, ahogy a prof amnéziája tisztul, ahogy partnere mesél neki, illetve beszéltetni próbálja. Mindez elég esetlen expozíciós eszköz, de működik, ahogy mi is a főhőssel együtt tanuljuk a dolgokat, melyek természetesen egy összeesküvéshez vezetnek, ami az emberiség kiirtásába is torkollhat.
Ron Howard filmje közel sem annyira tanító jellegű, mint a könyv, sok "sallangot" kivágtak belőle, de még így is bővülhet a nézése közben a tudástárunk, van tehát hivatkozási alapunk a művelődésre. Annak ellenére, hogy Budapesten készült a film, cseppet sem látványosak a magyar díszletek. Egyrészt sok a belső, ami a többségnek fel sem fog tűnni, másrészt az olasz és a török helyszínekről észrevétlenül váltanak át a hazaiakra, így szó sincs arról, hogy Tom Hanks és Felicity Jones nonstop a budapesti utcákon kergetőzne a rosszfiúkkal. Mert kergetőzés bizony van, az igen jó tempójú akciójelenetek inkább effélékből állnak, nem annyira lövöldözésekből.
Az Inferno egy modern akciófilm. Egy olyan mozi, ami azt az érzetet kelti a nézőben, hogy egy nagyon intelligens filmet néz, így elégedett lehet magával, hogy nem csupán agyatlanságokra vásárol jegyet. Valójában persze nincs sok különbség az Inferno és egy jobban sikerült Jason Statham-daráló között, sőt, kritikánk tárgya, ha lehet még popcornosabb. A rejtvényeivel és a konyhafilozófiájával csupán az okosság látszatát kelti, minden megoldás adja magát, a szerkezete fonalas, cseppet sem sandbox a film, inkább csak egy rail shooterre hasonlít. De egyáltalán nem ciki, szórakoztató és izgalmas annak ellenére, hogy pontosan tudjuk, hogy ki fog élni és halni, illetve, hogy milyen irányba csavarodik a sztori.
Most már csak az a kérdés, hogy 1.) Hollywood miért várt ilyen sokat az Inferno megfilmesítésével, 2.) mikor érkezik a negyedik Langdon-történet, Az elveszett jelkép (illetve a jövőre kiadásra kerülő Origin), 3.) és, hogy miért nem merült fel komolyabban Hollywoodban, hogy megfilmesítsék a másik két Dan Brown-könyvet, A megtévesztés fokát, valamint a Digitális erődöt? Pénz biztos lenne bennük.
|
Inferno (Inferno)
színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 121 perc, 2016 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Ron Howard forgatókönyvíró: David Koepp operatőr: Salvatore Totino zene: Hans Zimmer producer: Michael De Luca, Brian Grazer szereplők: Tom Hanks (Robert Langdon) Felicity Jones (Dr. Sienna Brooks) Irrfan Khan (Harry Sims) Omar Sy (Christoph Bruder) Sidse Babett Knudsen (Dr. Elizabeth Sinskey) Ben Foster (Bertrand Zobrist) |
