Szekeres Viktor

Még az előzőnél is jobb lett a Szellemirtók-reboot új előzetese

Új jelenetek is vannak a Szellemirtók második előzetesében.

Tényleg jobb lett a Szellemirtók új el?zetese?
  • Igen, jobb, mint az előző.
  • Nem, az előző jobban sikerült.
Alig adta ki a Sony a Szellemirtók (Ghostbusters) rebootjának első trailerjét, máris itt a második, ami ellentétben a korábbival, már nem az amerikai piacra készült, hanem a nemzetközire, így természetesen nekünk is jó eséllyel jobban fog tetszeni. Összességében persze a film kapcsán indított duzzogás nem csillapodik, és ennek a nézők főleg YouTube-os szavazással próbálnak hangot adni: az első előzetes 22 millió megtekintőjéből 181 ezren lájkolták a videót, míg 406 ezren a lefele mutató hüvelykujjra klikkeltek.


Az arányok hasonlóak a mostani előzetesnél is. Mint ismeretes, az új Szellemirtók főszereplője Kristen Wiig, Kate McKinnon, Melissa McCarthy és Leslie Jones lesz, a filmet pedig a mostanság sikert sikerre halmozó Paul Feig rendezte. Érdekesség, hogy a klasszikus Szellemirtók három főszereplője, Bill Murray, Dan Aykroyd és Ernie Hudson is szerepelni fog a folytatásban - a negyedik egykori főszereplő, Harold Ramis sajnos már elhunyt. A jelenlegi tervek szerint július 15-én kerül sor az amerikai premierre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #15
    Bombasiker helyett korrekt bevételt mondanék. Pláne annak tükrében, hogy 20-30 milliós költségvetésű filmjei vannak. Olcsó vígjátékkal nehéz veszteséget termelni egyébként is. De ez nem bombasiker, és nem is húzónév. A kémben pl. ott volt Jason Statham és Jude Law, inkább az utóbbi miatt lett ez McCarthy legsikeresebb filmje, Statham is ismert, de őt se mondanám pénzgyárosnak a sok szar moziba küldött videófilmjével.

    Paul Feig pedig csinált 3 filmet, a többség valószínűleg nem is tudja, ki a fene ő.
  • ElNano #14
    Jahhh, ez az a Melissa McCarthy, akit azért kéne csípni kötelező módon, mert kurvára irritáló, egy dagadt disznó és nulla színészi tehetsége van és az aberráltaknak éppenséggel bejön ez a poszthumán hányás? Köszi, de nem. Ingyen sem nézek ettől a ripacstól semmit többé. Azt hiszem két filmben láttam, mindkettő atomszar volt, ezzel a hízott genyóval együtt. Több ilyen nem lesz. Kurvajófejvagyokmertdagadtvagyok. Hánynom kell...
  • Etinger #13
    Hát azért... IMDB szerint (is) minőségben nehezen ugorja meg a lécet az elmúlt években, pl Tammy a maga 4,9-cével (korrekt bevétele persze volt, de alacsony költségvetéssel nem nagy kunszt megugrani), a Kém sikerének örülök (hajrá magyarok!), noha az pl viszont csak nullszaldós, St. Vincent megint egy alacsony költségvetésű mű (13 millióból) . Szóval az első komolyabb költségvetésű filmje az a Szellemirtók lesz, ami jelenleg 43%-os tetszés indexxel hát valami irdatlan rosszul áll. Ugyanakkor bevétel szempontjából lehet ez is az "annyira szar, hogy látni kell" vonalon mozog, ami amúgy is körüllengi a hölgy munkásságát. Szóval jöhetnek majd a szalagcímek, hogy kasszát robbantott (akárcsak a Twilight), az értékelése közben meg 10-ből alulról veri majd az ötöt.
    Utoljára szerkesztette: Etinger, 2016.03.13. 17:05:56
  • Gerysama007 #12
    Miért lenne a legsikeresebb? Mert szerepelt pár filmben az utobbi pár évben?
  • wraithLord #11
    Talán nem lesz rossz a film, de még mindig nem tudok mit kezdeni azzal a kérdéssel, hogy miért kellett egy full női csapatra cserélni az eredeti gárdát.

    A szőke csajt még el is tudnám képzelni egy Ghostbusters csapatban. Kicsit Spengler jut róla eszembe.

    Szerk.: Sőt, az egész invertálva van, most meg a titkárnő férfi... :D Why?
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2016.03.12. 23:16:26
  • KoLaMan #10
    Boresz, kérdésedre válaszolva: konkrétan a film rendezőjének Paul Feig-nek - ha nem is a valaga, de a személyes kedvence a molett hölgy.
  • DantszEE #9
    Miért kellene megnézni minden filmjét? Már a trailerek alapján is kimondottan irritáló.
  • Boresz #8
    Tévedsz, nem nézem meg egyiket sem az utóbbi években. Még láttam pár korai filmjét végig,aztán meguntam, és az HBO-n belenéztem pár filmbe, onnan tudom,hogy számomra egyenlő Seth Rogennel.....
  • IMYke2.0.0.0 #6
    A cikknél nincs választási alternatíva, a videónál viszont igen:

  • kalapos01 #5
    És mégis, minden filmjét megnézed. Nem véletlenül ő most a legsikeresebb színész Amerikában - férfiakat és nőket együttvéve. Bombasikert bombasikerre halmoz.